2011. április 28., csütörtök

Spenótos derelye paradicsomszószban

Inspiráció

Ritkán járunk étterembe.Egyrészt az árak másrészt a csalódás miatt.Mert már olyan étteremből is sikerült kiábrándulnunk,amit korábban szerettünk.Úgyhogy nagyon megnézzük,hogy hol költjük az egyre zsugorodó büdzsénket.
Ahol még soha nem csalódtunk:a szegedi John Bull Pub.Az étlap elképeszően változatos,az ételek mindig egyenletes,kimagasló minőségűek,a kiszolgálás pedig rendkívül szívélyes,de sosem túlzó.S amit külön szeretek,hogy legegyszerűbb alapanyagokból is igazi ínyencségeket tudnak tálalni.Amit aztán itthon is kipróbálok.


Spenótos derelye paradicsomszószban






Hozzávalók:

1/2 kg friss spenót
5 gerezd fokhagyma
2 közepes burgonya
2 egész tojás
30 dkg finomliszt
0,5 l passzírozott paradicsom(konzerv)
só.bors,oregano
olaj

A burgonyákat felkozkázva puhára főzöm,majd áttöröm.A spenótleveleket kevés olajon megpárolom,közben sózom,borsozom és belenyomok 3 gerezd fokhagymát.Mikor összeestek a levelek belekeverem az áttört burgonya felét.A tojásokat a lisztet és a többi burgonyát kevés sóval összegyúrom.A szokásosnál valamivel lágyabb tésztát kétfelé veszem és egyenként kerek lappá sodrom.Az egyikre kis halmokat rakok kb.4-5 centinként a spenótból,majd befedem a másik lappal.A tésztát a töltelékhalmok között lenyomkodom,majd derelyemetszővel egyforma kockákra vágom.Forró,sós vízben kifőzöm őket.Közben a paradicsomot összefőzöm a többi átnyomott fokhagymával,sóval,borssal,csipet cukorral és szárított oreganóval.
A megfőtt derelyéket  tálálás elött kevés olívaolajon,serpenyőben átpirítom,s a paradicsomszószra rakosgatva tálalom.

2011. április 22., péntek

Túrós kiskiflik

Minden nap ünnep

Még tavaly történt.A várandósság félidejétől az orvosom határozottan megtiltotta,hogy dolgozzak.Így onnantól kezdve a napjaim nyugalomban és jóleső egyhangúságban teltek.Elötte azonban húsz évig keményen dolgoztam ezért olyan érzésem volt mintha nyaralnék.Egyszer megkérdeztem a férjem,hogy:milyen nap is van ma?Mire ő azt válaszolta:nem mindegy?Neked most minden napod vasárnap.
Ez az érzés azóta is tart.Csak azt érzem,hogy minden napunk ünnep.Mert a kislányunk nyugodt,kiegyensúlyozott és sokat mosolygó emberke.Korábban folyamatos munkarendben dolgoztam,s minden ünnepből jutott nekem is szolgálat.Most pedig itthon vagyok.Minden nap.Ünnep elött,ünnep alatt.Együtt vagyunk.
Délutánonként mikor a kislány felébred kiülünk az udvarra,teszünk-veszünk.Nagyon kellemes ez a tavaszi napsütés,az éledező természet pedig illatos és pezsgő.S ilyen szép idő ígérkezik a hétvégére is.
Nagy felhajtást nem csinálunk a húsvétból,bár hozattunk parasztsonkát,meg házi tojást,s lesz friss torma.De nekünk enélkül is ünnep lesz ez a hét.Mert együtt vagyunk.Boldogságban,szeretetben,egészségben.S ez az igazi ünnep.
S szívből kívánom mindezt Neked is kedves olvasóm,blogtársam:hogy ez a szép tavaszi hétvége boldogságban,vidámságban teljék szeretteitek körében.

Túrós kiskiflik






Régi,családi recept,ami házi szilva-és baracklekvárral is nagyon finom.Délutáni kávézgatásokhoz,"elfoglalt",játszani igyekvő gyerekek éhségcsillapítására tökéletesek ezek az apró kis falatok.
S mivel nálunk jobban elfogynak,minha valami krémes sütit sütnék,így ez az ünnep sem telik el nélkülük.

Hozzávalók:

60dkg finomliszt
20dkg vaj
4dkg cukor
4 dkg friss élesztő
1 egész tojás
1 dl tej
csipet só

töltelék:40dkg félzsíros túró
                 1 dl tejföl
                15 dkg cukor
                maroknyi mazsola
                3 dkg búzadara
               1 citrom reszelt héjja
Tetejére 1 tojás és cukor a szóráshoz.

A élesztőt langyos,cukros tejben felfuttatom és összegyúrom a tészta hozzávalóival.Azután legalább egy órát a hűtőben pihentetem,s közben összekeverem a tölteléket.
A tésztából 8 egyforma cipót gyúrok,egyenként kisodrom őket.Majd pizzavágóval megpróbálom 8 közel azonos szeletre vágni.A vastagabb részre egy-egy teáskanálnyi tölteléket teszek és feltekerem kifli formára.Tepsibe sorakoztatom,lekenem őket felvert tojással és előmelegített 180°c-os sütőben 25-30 perc alatt megsütöm.A végén porcukorral megszórom.
Megesik néha,hogy elfogy a töltelék,tészta pedig marad,akkor lekvárral kenem meg.Vagy eleve fele tölteléket keverek csak be és akkor lekvárosnak vagy kakaósnak készítem a többit.

2011. április 20., szerda

Zöldhagymás rántotta

Pazarlás


Hetek óta elképedve nézem,hogy 400 forint körüli áron kapható a medvehagyma csomagja.Ahhoz képest elég drága,hogy a szedésen kívül semmi munka nincs vele.Hisz szőnyegként terül az erdők alján.De kiskerti körülmények között sincs vele több gond.Én pár éve egy kis tövet ültettem,s már tűlnőtt az igényeinken.Bár én a termőidejében is ritkán használom.Azt gondolom,hogy borsos árát annak köszönheti,hogy manapság nagyon divatos lett.S ezért van rá igény,még ilyen drágán is.
Ehhez képest tavaly elképedve tapasztaltam,hogy az egyik üzletben doboz volt kirakva a zölséges pultnál a "zöldhulladéknak".Vagyis abba lehetett lecsavarni a retek és az újhagyma szárát annak aki nem akarta hazavinni.S gyűlt is benne szépen,a sokak által haszontalan vélt hagymaszárból.Pedig az is van olyan finom minta a medvehagyma.Csak talán kevésbé trendi.
Nos én ugyan a piacon szoktam újhagymát venni,de csak olyat választok amelyen teljesen rajtahagyták a szárat.Aztán kerül belőle levesekbe,salátákba,kacsazsíros kenyérre.S különösen finom a vele készített  rántotta.

Zöldhagymás  rántotta




Hozzávalók:újhagyma zöld szára,tojás,só,étolaj.Mennyiségüket az étvágyunk határozza meg.
A hagyma zöld részét megmosom majd felkarikázom.Kevés olajon legalább tíz percig fedő alatt dinsztelem.A tojásokat felverem,sózom.A hagymaszárat is kissé megsózom,s ráöntöm a tojásokat.Mikor kezd keményedni az alja átforgatom s azonnal tálalom.Retek vagy paradicsom és finom rozskenyér teszik tartalmas,egészséges reggelivé.

2011. április 15., péntek

Cukkinikrémleves kifliropogóssal

Nagy találkozások

Cukkini és fokhagyma.Fokhagyma és kékpenészes sajt.Párosan is jók együtt.Hát még hármasban.
Ez az étel is a gyorsan,egyszerű kategória.S mivel a botmixer is jött velünk Szegedre,adta magát a krémleves ötlete.
S a főzésen megspórolt időt nagy sétákra cseréltük a gyönyörű tavaszi napsütésben.



Cukkinikrémleves kékpenészes kifliropogóssal



Két tányér leveshez megmostam és felkarikáztam két közepes cukkinit(héjjastól),majd kevés olívaolajon átpirítottam őket.Felöntöttem vízzel(húsleves v.zöldségleves leve jobb lett volna) és egy pici burgonyát meg 3 duci gerezd fokhagymát belekockáztam.Sóztam,borsoztam,szárított bazsalikomot szórtam hozzá majd puhára főztem.Ezután botmixerrel pürésítettem.Egy evőkanál creme fraiche(vagy bármilyen natúr krémsajt,esetleg sűrű tejszín)még krémesebb állagot ad neki.Ezt kézi habverővel simára kevertem és még egyszer összeforraltam.
Egy kiflit felkarikáztam,olívaolajon megpirítottam őket.Tálaláskor ezeket raktam a leves tetejére és megszórtam kékpenészes sajtdarabkákkal.

2011. április 12., kedd

Articsókás,szardellás tészta

Csajos napok

A hétvégén lejöttünk Szegedre.Így,hogy nem dolgozom jóval egyszerűbb mindezt megoldani.Ugyanis a jelenlegi "munkaadóm"nagyban támogat.Ő is szeret itt,s gond nélkül viseli a több mint három órás utat.
Csakhogy az itteni konyhánk nagyon szerény:egy kis fazék,2 lábas,egy serpenyő,kotyogós kávéfőző.Műszakilag egy hűtővel,gáztűzhellyel és egy kenyérpirítóval vagyunk felszerelkezve.Épp ezért csak gyors,egyszerű ételeket tudok készíteni,s így az itt töltött idő igazi nyaralós hangulatban telik.Legalábbis nekem és a kislánynak.A férjem pedig dolgozik,végtére is azért vagyunk itt.

Articsókás,szardellás tészta


Eddig csak konzervben vettem néha articsókát és pizza feltétként végezte.A múltkori bevásárlásunk alkalmával viszont nem tudtam ellenállni,gyönyörű szép friss articsóka kínálta magát.S a két darabos csomag átszámítva 340 ft-ba került.Kifejezetten ízlett mindkettőnknek,úgyhogy ha nem is gyakran,de biztosan eszünk még.



Hozzávalók(2 főre):

2 articsóka
1 kis üveg szardella
3-4 pici paradicsom
2 gerezd fokhagyma
néhány csepp citromlé
20 dkg fusili tészta
só,bors,olívaolaj


Az articsóka kemény,külső leveleit eltávolítottam,a felső egyharmadát levágtam és sós,citromos vízben kb.6-7 percig főztem.Majd elnegyedeltem,a közepét kicsit kivágtam s még félbe vágtam minden darabot.A tésztát lobogó forró,sós vízben feltettem főni.Közben pedig az articsókát,a félbevágott paradicsomot,a felszeletelt fokhagymát és a lecsepegtetett szardellát olívaolajon átpirítottam,kissé borsoztam..A kifőtt tésztát lecsepegtettem,olívaolajjal meglocsoltam,s a tetejére rakosgattam a serpenyőben sült zöldségeket.Sózni nem nagyon kell,a szardella sóssága szerintem elég.

2011. április 8., péntek

Avokádókrém lazaccal

Nyerő páros

Nagyon ritkán veszek különleges,importból származó zöldséget,gyümölcsöt.Azonban néha engem is beszippant a bőség zavara.Leginkább ha Ausztriában vásárolunk.Ott ugyanis lényegesen jobb minőségben lehet hozzájutni ezen árukhoz s olcsóbban is mint a mi kisvárosunk nagy-nagy hipermarketjében.(Azért arra kiváncsi lennék,hogy ez miképp lehetséges:hogy kerülhet nálunk másfélszer annyiba a másodosztályú áru,mint a szomszédos országban az elsőosztályú?)
A minap hazajött velünk többek között egy szép avokádó.Krémet készítettem belőle,s füstült lazaccal,pirítóssal hihetetlen finom reggelink volt.S nem is került többe,mint néhány pár minőségi virsli.

Avokádókrém,lazaccal




Az avokádó szerintem egy  elég jellegtelen ízű zöldség,gyümölcs.Csakhogy ízesítve,pirítósra kenve a rút kiskacsából hercegnő lesz.S  mivel rendkívül magas a vitamin-és ásványianyag tartalma és gazdag telítetelen zsírsavakban,így ilyentájt kifejezetten jót teszünk a szervezetünkkel ha fogyasztjuk.
Lazaccal együtt pedig annyira szép színkonbináció,hogy már csak nézni is öröm.

Hozzávalók:

egy db érett avokádó
1 szál újhagyma a zöldjével együtt
2 gerezd fokhagyma
kb.2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál tejföl
fél zöldcitrom leve
só,frissen őrölt bors

Az avókádót megpucolom,kettévágva eltávolítom a magját.Majd összevagdosom és a többi hozzávalóval együtt botmixerrel pürésítem.Én egy órát szoktam hagyni,hogy kicsit összeszokjanak az ízek.Jobb lenne ha tovább állna,csak akkor meg elszíneződik.
Pirítóssal,egy csomag 10 dkg-os olajban eltett lazaccal kettőnknek bőséges,pazar és egészséges reggeli volt.

2011. április 5., kedd

Grill lepény

Borúra derű

A múlt hetünk elég borúsra sikerült.Én általában pozítívan gondolkodom,igyekszem megtalálni  mindennek a jobbik oldalát.De mikor sorra érik az embert kellemetlen események,s mikor egyre-másra mond csődöt autó,tv,hűtőszekrény,mosógép akkor nagyon nehéz kimászni a borúlátásból.
De valahogy túl kell élni.Nyilván a műszaki dolgok azért tudnak elromlani,mert vannak.Én még emlékszem,hogy a nagyszüleimnek ezek közül csak hűtőszekrényük volt.Kellett nekünk ennyi minden...
Az egyéb kellemetlenségek még inkább bosszantanak,mert mindaz ami történt a sors csúnya és igazságtalan fintora.
Már majdnem sikerült magamba zuhannom.Csakhogy a hétvégi gyönyörű idő s a tudat,hogy szerető család vesz körül engem mindenért kárpótol.S amíg egészségesek vagyunk addig nincs is nagy baj.
S hogy feltöltödjünk igyekeztünk minnél több időt tölteni a szabadban.Bár télen főztünk káposztát a "kerti konyhánkban",de most hétvégén végre kiköltöztünk.Húst sütöttünk lepénnyel,közben jót beszélgettünk,majd kényelmesen elcsipegettük.S ugyan végig árnyékban ültünk,mégis este éreztem,hogy megkapta az arcom a nap.Úgyhogy nemcsak a lelkünket simogatta ez a gyönyörű tavaszi hétvége.

Grill lepény



Tarját  sütöttünk:előző nap megkentük mustárral,fokhagymával majd öntöttünk rá annyi olajat,hogy ellepje.Sütés elött fél órával sóztam,borsoztam.
Amiről viszont most bővebben írnék az a lepény.Tavaly jutott eszembe,hogy a pleskavica mellé milyen finom lenne,ha grillen sütnénk valami lepényfélét.Azóta elmaradhatatlan része minden grillételnek,vagy bográcsban készült babgulyásnak.
Reggel bekevertem egy adag pizzatésztát ,majd mikor már sültek a húsok gombócokká formáztam melyeket jól beliszteztem.Így vittem ki őket s mielött a parázsra kerültek akkor nyújtottam lepényformára.Egy nagy fej fokhagymát összezúztam és elkevertem olívaolajban.A kisült lepénykék tetejét ezzel kentük meg.Isteni finom önmagában is,de grill húsok,nyársak és a babgulyás nálunk már el sem képzelhető nélküle.

2011. április 3., vasárnap

Ráksaláta

Biztosan öregszem,

de egyre inkább szeretek itthon.Régen alig vártuk,hogy a jó idő beálltával csavarogjunk,közben kiüljünk egy kávézó vagy cukrászda teraszára a zsongó tavaszi életbe.Mostanság pedig sokkal többet jelent,ha a saját teraszunkon üldögélünk.Így tavasszal kifejezetten kellemes a simogató napsütésben élvezni az éledező természetet.S a sok kismadár,akiket a télen elláttunk élelemmel most hálásan énekelnek az udvarban.
Tegnap gyönyörű idő volt.Mivel levesünk még maradt péntekről csak ezt a salátát dobtam össze reggel s délutánra összeért annyira,hogy egy-egy pohár bor mellett kényelmesen elcsipegessük.

Ráksaláta


Hozzávalók:

10 dkg garnéla (fagyasztott)
1 nagyobb alma
2 gerezd fokhagyma
2 tojás keményre főzve
fél zöldcitrom
1 kis doboz natúr joghurt
1 ek majonéz
1 kk dijoni mustár
olívaolaj,só,bors,kevés cukor v.édesítő

A rákokat kissé hagyom kiengedni majd olívaolajon az áttört fokhagymákkal 5-6 perc alatt átpirítom.Az almát héjjastól apró kockákra vágom és megcsepegtetem a citrom levével.A joghurtot elkeverem a majonézzel,mustárral,néhány csepp folyékony édesítővel,kissé sózom,tekerek rá borsot..Az egyik főtt tojást sárgáját is belekeverem,a fehérjét pedig apróra kockázva adom hozzá.Majd az almakockákat és az addigra már kissé kihűlt rákokat is belerakva jól elkeverem.Legalább fél nap kell neki a hűtőben,hogy összeérjenek az ízek.Salátalevélen tálalva,fél tojással és pirított rozskenyérrel az igazi.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.