2015. szeptember 4., péntek

Grillezett cukkini olajban eltéve

Megint elmúlt egy nyár


Bár próbál vigasztalni néhány kókadt napsugár,nekem mégis nehéz a szívem.Az elviselhetetlen nagy melegek nem hiányoznak,de a sok közös program, az együtt megélt felejthetetlen pillanatok igen.
Ma két hónap után végre ráérősen tudtam bevásárolni és még a dekorációs boltba is bementem nézegetni.Egy ötévessel ez nemigen ment a nyáron.Mégis hiányzik a csicsergése,ami akkor jutott el igazán a tudatomig,mikor hazajövet az autó az ovi felé vette az irányt.Lassítottam a kerítésnél,épp látótávolságban volt.Egy biciklin száguldozott,göndör fürtjeit lobogtatta a szél.Ő annyira önfeledten játszott,hogy szerencsére nem vett észre,így figyelhettem egy kis ideig.Utolérte a barátnője,diskuráltak,hova bújjanak egy másik pajtásuk elől.
Nagyon várta már az ovikezdést és láthatóan felhőtlenül jól érzi magát.És ez így van jól,így kerek a világ.




Grillezett cukkini olajban eltéve


Idén nekem nem bújtak ki a cukkinimagok,de annyi pici,zsenge cukkinit kapok,hogy győzöm felhasználni.
Készítettem már belőle chipset és szinte minden zöldséges ételbe kerül belőle.Többször raktam üvegekbe is grillezve,melyek  nagyon jó szolgálatot tettek a forró nyári napokon.
Nemcsak cukkinit,padlizsánt is lehet így elrakni,csak azt meg kell tisztítani a héjától.Néhány hétig elállnak a hűtőben,hogy aztán idő-vagy kedvhiányos napokon pirított kenyéren vagy kifőtt tésztába keverve végezzék.




Hozzávalók(2 kis üveg/2x2 adag):

4-5 db arasznyi hosszú,zsenge cukkini
2 gerezd fokhagyma
friss fűszernövények:kakukkfű,oregano,menta
kb. 5 dl olívaolaj

A cukkiniket megmosom,úgy 3 mm vastag karikákra vágom.Serpenyőben kevés olajon mindkét oldalukat megpirítom.Üvegekbe rakosgatom,megszórom valamilyen friss fűszernövénnyel,beleteszek egy-egy gerezd fokhagymát és felöntöm annyi olívaolajjal,hogy ellepje őket.
Felhasználásig hűtőbe teszem.A visszamaradt olaj  más zöldségek pirításához,salátaöntetként használható.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.