Vámpírbál
Vért kívántam...Friss vért.Sok éve nem volt szerencsém hozzá.
Gyerekként a disznóvágás fénypontja volt számomra,mikor reggelire elkészült a hagymás vér.Aztán később már csak csirkéink voltak,úgyhogy Anyu az ő vérüket fogta fel,és sütötte meg.
De semmi pánik:az emberi-beleértve a sajátom is-vér látványától az ájulás környékez.
Sült hagymás vér
Kívánságom meghallgatásra talált,és kaptunk ajándékba kacsavért.Férjem,aki még állítólag még sosem evett(bár szerintem csak nem emlékszik rá,mert valamikor régen még én is ettem náluk)elég furcsán méregette.Aztán mikor megkóstolta már nem volt benne semmi kétség és jóízűen megette.
Először is:legnehezebb egy városi embernek friss vért szerezni.Ha ez adott akkor kell még sok-sok vöröshagyma,só,bors,majoranna,olaj.
Én egy üveg kacsavérhez 5 nagyobb hagymát megtisztítottam,és felvagdostam nem túl kicsi darabokra.A vér már alvadt volt,így leöntöttem róla a felesleget,tálba tettem és kisebb darabokra vagdostam.A hagymát olajon,fedő alatt félpuhára pároltam,közben megszórtam sóval,borssal,majorannával.Majd hozzátettem a vért és sűrűn átkeverve addig sütöttem míg a vér mindenhol bebarnult.Finom kenyérrel,kevés savanyúsággal isteni lakoma.
Ízre kicsit a sült májra emlékeztet,az állaga viszont puhább nála.
2013. november 25., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.
6 megjegyzés:
Igazi vámpír vagyok. Szeretem a hagymás vért!
Akkor a következő bálon Neked is itt a helyed:))
Gyerekkoromban én is vámpír voltam:) Azóta sem ettem, de imádtam, nálunk is disznóvágáskor és csirkevágáskor volt ez a reggeli. A gyerekeim viszont biztos, hogy nem ennék meg:)
Ma már mi is csak csirkevágáskor jutunk vérhez, akkor viszont felfogjuk és jó hagymásan, fűszeresen megsütjük, nagyon szeretjük! :) Valamikor régebben rúdban, "készen" is lehetett kapni, persze annak az íze meg sem közelíti a frissen sütött vér ízét! :) Hű, ez most tisztára úgy hangzott, mintha tényleg vámpír lennék! :)))
Trollanyu,Hankka,üvd a klubban:)))
A legtöbb pasi úgyis azt gondolja,hogy vérszívók meg boszorkányok vagyunk.Legalább nem okozunk nekik csalódást:)
:D :D :D
Megjegyzés küldése