2010. november 3., szerda

Burgonyacsónak töltve

Hárman kellünk hozzá

Ismerőseim csodálkozva kérdezgetik,hogy csinálom.Mármint,hogy jut időm babára,háztartásra,főzésre.Bár még nagyon az elején vagyok,azt tudom,hogy nálunk mindhármunkon múlik:egyrészt ha nem dolgozik a férjem maximálisan igyekszik segíteni,másrészt egy tündéri kislányunk van,kiszámítható, jó baba(ebben s,hogy nem rontottuk el az első napokban nagyon sok hálával tartozunk a gyerekorvosunknak,aki rengeteget segített)harmadrészt igyekszem jól szervezni,s beosztani a napomat.
Írtam már korábban róla,hogy előre eltervezem a heti menüt,majd összeírom a hozzávalókat.Ez alapján hetente egyszer megyek bevásárolni.Rengeteg időt,energiát s nem utolsósorban pénzt spórolva ezzel.
S nyilván az ételek tekintetében a gyorsan vagy az előre elkészíthetők jönnek mostanában leginkább számításba.

Burgonyacsónak töltve



Kétféle töltelékkel szoktam általában készíteni,gombással vagy sonkással.Most ez utóbbi volt terítéken.
Két főre számítva héjjában megfőzök 5-6 közepes burgonyát,s ha kihűlt megpucolom.Kb.15 dkg prágai sonkát és 3 szál újhagymát apróra vágok, egy kis doboz tejföllel,sóval,borssal elkeverem.Mindezt még reggel elkészítem.Mikor ebédelni szeretnénk kettévágom a burgonyákat,kicsit kivájom a közepüket,s megtöltöm őket.Tetejükre kerül még kevés reszelt,lehetőleg füstölt sajt,s 180°c-os sütőben 25-30 perc alatt összesütöm őket.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Szeretném megkérdezni, mit értesz azon, hogy "nem rontottuk el"? Hogyan lehet egy kisbabát elrontani?
Lídia

Vicuska írta...

Már nem fognak visszajönni a válaszért, de leírom, hogy elrontani a gyerekünk nevelését a túlkényeztetéssel lehet (no meg, ha "nem törődünk vele" kategória is rossz...).
Nagyon finom a kaja, imádom a fotóidat, a hangulatukat és színeidet :)

Tálaló írta...

Kedves Vicuska!
Én is így gondolom,akkor azért nem reagáltam rá,mert nem tudtam ilyen röviden,velősen megfogalmazni.

Viszont az eltelt egy év engem igazol.Soha nem kell szégyenkeznem a hisztis,síró gyerekem végett.Mert boldog,kiegyensúlyozott mégsem elkényeztetett.
Nekünk is és neki is sokkal könyebb és szebb így az élet.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.