2012. december 4., kedd

Citromos keksz

Első

Tegnapelőtt volt advent első vasárnapja.
Tegnapelőtt gyújtottuk meg az első gyertyát a koszorún.
Tegnapelőtt sütöttük meg az első süteményt az idei karácsonyra.
Tegnapelőtt álltunk egymás mellett a konyhában(jó,a kisasszony egy széken,hogy felérje a pultot),és először szaggatunk közösen tésztát a karácsonyi kiszúrókkal .


Ez lesz a harmadik karácsonyunk együtt.Mindegyik másért nagyon szép és emlékezetes.Ez mindenképpen ezekről a sütikről is felejthetetlen lesz számomra.És remélem neki is.

Citromos keksz

Lehet teához,kávéhoz.Vagy sütés előtt pálcikával kis lyukat szúrva rájuk karácsonyfára dísz.
Vagy...nekem más terveim is vannak velük,ha sikerül úgy egy következő bejegyzésben olvashattok róla.



Hozzávalók:

25 dkg finomliszt
12 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 tojás
1 citrom reszelt héja
1 evőkanálnyi citromlé
csipet só

A lisztet elmorzsolom a hideg vajjal.Hozzáteszem a többi hozzávalót,és tésztává gyúrom.Folpackba csomagolva egy órát hűtőben pihentetem.Kivéve vékonyra sodrom,és az ünnephez illő figurákkal kiszaggatom.Hétköznapokra az Anyu mindig hold alakúra szagatta.
180°C-ra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt világosra sütöm.Hidegen fémdobozba rakosgatom őket,és ott tárolom mig el nem "kopnak".


4 megjegyzés:

kolozsgabi írta...

Igen, felejthetetlen lesz. Gyönyörűek és biztos finomak is!! Gratulálok mind a sütihez, mind a Leánykához!!

Tálaló írta...

Egyszerű kis süti,mégis mennyei.Főleg azok a darabok amelyekbe belenyomta apró ujjait,vagy girbe-gurbára szaggatta:))
Köszönöm:))

N.D. írta...

annyira jók ezek! unokaöcsém 5 évesen, csak annyit kér, hogy gyújtsák meg neki a gázt, és onnét önállóan megfőzi maganák a levest. Kisszék, hogy felérje a pultot, víz, fűszerek, levestészta amit ő kigondol és a legnagyobb, hogy meg is eszi, és hogy FINOM! :)

Tálaló írta...

Nagyon ügyes az unokaöcséd:))

Anyuval beszéltük épp tegnap,hogy én meg mindig mososgatni akartam.Most pedig ezt az egy dolgot nem szeretem a konyhában.

Mondjuk a mamával tésztát is gyakran sodortam,és ma is szeretem csinálni.Remélem a kislány is szeretni fog a konyhában,mert már most is ügyes:)És hát öregkoromra jól jönne a segítség.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.