Közel s távol
Együtt élünk,egy udvarban,egy házban.Az édesanyám ,a húgomék és mi.Viszont mindenkinek megvan a külön bejáratú lakrésze.Talán a szüleim válása utáni nehéz évek miatt,de mikor ott volt a lehetőség a saját otthon kialakítására,úgy éreztük,hogy így lesz a legjobb.Közel vagyunk,hogy mindig tudjuk segíteni egymást,de ahhoz azért elég távol,hogy belelássunk a másik tányérjába.
Fagyasztott fasírtgolyók
Többször mondta a húgom,hogy süt pár fasírtot a gyerekeknek vacsorára.Míg egyszer megkérdeztem,hogy érdemes olyan kevéssel pepecselni.Akkor derült ki,hogy ő előre elkészíti és úgy fagyassza le.Nekem addig ez eszembe sem jutott.Megvettem egy nagyobb mennyiségű húst,ledaráltam és úgy raktam a fagyasztóba.Aztán ha fasírtot készítettem előre kellett gondolkodnom:kiolvasztani,bekeverni s csak azután sütni.
A következő mennyiségből 68 db kisebb fasírt lett.
2,5 kg darált hús(sertés- és marhahús vegyesen)
2 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 db zsemle
2 db tojás
só,pirospaprika,kevés fehérbors
zsemlemorzsa a forgatáshoz
A húst ledarálom,a kétféle hagymát apróra vágom.Nagy tálba teszem a fűszerekkel,tojással és a vízbe áztatott,majd jól kinyomkodott zsemlékkel.Összegyúrom és kisebb gombócokat formázok,melyeket zsemlemorzsába hempergetek és tálcára sorakoztatok.Berakom őket a fagyasztóba és mikor megkeményedtek visszazárható zacskóba kerülnek.Nem kell porciózni az adagot,mert a szükségleteknek megfelelően bármennyi kivehető .
Sütésnél a fagyott gombócókat hideg olajba teszem,és úgy kezdem sütni.Így mire kívül megpirul a belseje is szépen átsül.Szerintem még finomabb is mint a frissen begyúrt fasírt(pedig azt is szoktam kicsit pihentetni a hűtőben),mert sokkal jobban összeállnak az ízek.
2013. július 12., péntek
2013. július 8., hétfő
Gyors nyári menü
Színes napok,színes étkek
Tökéletes nyári dő.A nappalok verőfényesek,de még elviselhetően melegek.Az éjszakák pedig pihentetően hűsek.Hétvégén volt egy hatalmas zápor,amitől a kert teljesen új erőre kapott.Jó,a pincét is elöntötte,ezt leszámítva egész nyárra ilyen időt szeretnék .
Gyors nyári menü
Akár nyaraláskor,akár egy elfoglalt,vagy épp lustálkodós nyári napon egyszerű,ugyanakkor nagyon finom ebéd.
Sárgabarackrémleves
Személyenként 2-3 sárgabarackot megmosok,magját kiveszem és turmixgépbe dobom.Minden adagra kb.1 dl natúr joghurtot öntök,cukorral,néhány csepp citromlével és késhegynyi fahéjjal ízesítem.Jól összedolgozom a géppel és hűtőbe teszem.Tálaláskor kevés tejszínnel,és ribizli- vagy málnaszemekkel díszítem.
Mediterrán masnitészta
A tészta főzővizét,sózom és felteszem melegedni.4-5 szárított sonkaszeletet(prsut,feketeerdő,vagy ami épp található a hűtőben)vékonyra csíkozok.Serpenyőbe olívaolajat öntök,majd megpirítom rajta a sonkát.Hozzáreszelek két gerezd fokhagymát,átforgatom és elzárom alatta a gázt.Két nagy maroknyi masnitésztát a lobogó vízbe dobok,kifőzöm,leszűröm és a serpenyőbe öntöm.Jól összekeverem,és ha kell meglocsolom még olívaolajjal.Tálaláskor apróra kockázott paradicsommal,friss bazsalikommal,olívabogyóval és reszelt parmezánnal szórom meg.Ehhez az ételhez különösen fontosak a jó minőségű alapanyagok.2 adag lesz belőle.

Címkék:
főétel,
gyors,
leves,
tésztaétel
2013. július 4., csütörtök
Hát elmúlt...
Hát elmúlt...
Magunk mögött hagytuk a nyaralás mámorát és visszacsöppentünk a mindennapok,gondokkal tarkított valóságába.S bár idén ha józanul gondolkodunk nem engedhettünk volna meg magunknak egy ilyen hosszúra nyúló és költséges kiruccanást,de nagyobb szükségünk volt rá mint eddig bármikor.Feltöltődtünk,együtt voltunk.Kirándultunk,fürödtünk,nevettünk,játszottunk.Volt elég időnk egymásra és a kislányra.Hiába vagyok viszonylag sokat itthon,a mosás,főzés,takarítás,kerti munka,vagyis a háztartás vezetésének ördögi köre rengeteg időt elvesz.S épp azoktól,akik miatt mindezt teszem,s akik a legfontosabbak számomra.
Az egyszerű,pillanatok alatt elkészülő ebédek után a kiemelkedő kulináris élvezetet a vacsorák jelentették.Finom kenyér,házi olívaolaj és olajbogyó,jóféle sajt és dalmát prsut sonka a teraszunkon,vagy a közeli konoba különösen finom haltáljával egyszerűen nem tudtunk betelni.A közös ezekben a vacsorákban a finom ízeken túl,az elénk táruló felejthetetlen tengeri panoráma volt.
Sok szép emlék,rengeteg élmény.És ha szerencsénk van akkor is egy hosszú évet kell várnunk a viszontlátásig.
Magunk mögött hagytuk a nyaralás mámorát és visszacsöppentünk a mindennapok,gondokkal tarkított valóságába.S bár idén ha józanul gondolkodunk nem engedhettünk volna meg magunknak egy ilyen hosszúra nyúló és költséges kiruccanást,de nagyobb szükségünk volt rá mint eddig bármikor.Feltöltődtünk,együtt voltunk.Kirándultunk,fürödtünk,nevettünk,játszottunk.Volt elég időnk egymásra és a kislányra.Hiába vagyok viszonylag sokat itthon,a mosás,főzés,takarítás,kerti munka,vagyis a háztartás vezetésének ördögi köre rengeteg időt elvesz.S épp azoktól,akik miatt mindezt teszem,s akik a legfontosabbak számomra.
Az egyszerű,pillanatok alatt elkészülő ebédek után a kiemelkedő kulináris élvezetet a vacsorák jelentették.Finom kenyér,házi olívaolaj és olajbogyó,jóféle sajt és dalmát prsut sonka a teraszunkon,vagy a közeli konoba különösen finom haltáljával egyszerűen nem tudtunk betelni.A közös ezekben a vacsorákban a finom ízeken túl,az elénk táruló felejthetetlen tengeri panoráma volt.
Címkék:
pillanatok
2013. június 27., csütörtök
Sodródom
Sodródom
Úszom a reggeli körömet.A dagály miatti áramlásnak köszönhetően lassan haladok vissza az öböl túloldaláról.A part még csendes,egy férfi és egy csöpp lány látszanak csak a távolban.A kislány nagyokat kacag,ha a lábát mossa egy-egy hullám.Közben kavicsot szedegetnek és dobálják a vízbe.Elnézem őket...a férfit már nagyon rég mellém sodorta az élet.Sok nehézségen mentünk át együtt,s hiszem,hogy azért vagyunk még most is egymás mellett,mert ezt a tündérkét nekünk szánta a sors.Kettőnknek.Minket pedig neki.Így vagyunk egyek,mi hárman.
Fájó volt ezen a nyáron a megérkezés.A háziasszonyt,ki 9 éve mindig szeretettel és őszinte kedvességgel várt bennünket egy csendes,téli napon elszakította a sors a szeretteitől.S hiába ugyanolyan gyönyörű a táj,ugyanolyan tiszta a tenger,s hiába vesz bennünket körül a megszokott,kedves légkör.Azért Ő hiányzik.Rá emlékeztet a hatalmas olajfa és bouganvilla a gondozott teraszon,az oregano illata a bejáratok körül és a szépen berendezett ház.Fülembe cseng ahogy becézgette a kislányunk,s ahogy örült neki,mikor először hoztuk magunkkal.
Emberek jönnek-mennek.Egy-egy megállóban,egy életszakaszban,munkahelyen,nyaraláson egymás mellé kerülnek.Mi sokadszor töltjük a nyaralást véletlenül ugyanazon időpontban egy idős házaspárral,kiket a kislány már tengeri ómának meg tatának hív.Amúgy nincs közös nyelvünk,alig értjük egymást,de van valami kötődés közöttünk,szavak nélkül is.
Összetalálkoznak lelkek a Földön.Aztán elszakadnak.De amíg együtt sodródunk addig örülni kell egymásnak,megbecsülni a pillanatot.És hordozni az emlékezetünkben,a szívünkben a nagy találkozásokat.
Drvenik.2013.06.27.

2013. június 19., szerda
Spárgakrémleves
Nyári konyha
Hirtelen zúdult ránk ez a forróság,s én úgy érzem,hogy nem volt ideje a szervezetemnek átállni a nyári melegre.Úgy jövök-megyek mint egy holdkóros csiga.Így ehhez a lelassult tempóhoz igazítom a főzést és csak olyan ételekben gondolkodom,melyek pillanatok alatt elkészülnek.Meg hát amúgy sincs kedvem órákig álldogálni a tűzhely mellett,és fűteni a még elviselhető benti levegőt.
Spárgakrémleves
Hiába a hőség,mi igényeljük a levest.Ilyenkor sokszor készítek különféle gyümölcsleveseket,hideg paradicsomlevest.Mivel még kapható spárga,ma ez készült.S,hogy a férjem is szívesen egye megbolondítottam kevéske pirított,füstölt sonkával.
Hozzávalók:
1/2 kg zöldspárga(vagy fehér)
1 kisebb burgonya
1 gerezd fokhagyma
1 l húsleves-maradék(nekem általában van egy-két adag a fagyasztóban)
néhány szelet füstölt sonka
1 dl tejszín(vagy kanálnyi creme fraiche,esetleg natúr krémsajt,ami éppen van a hűtőben)
só,bors,szerecsendió,
olívaolaj
A spárga végeit letöröm,mert ami leesik az aljából az fás.A zöldspárgában amellett,hogy ízre is jobban szeretem,az is jó,hogy nem kell pucolgatni.Így választhatok olyan csomagot,melybe vékonyabb,zsengébb szálak vannak.A sípjait levágom és félreteszem,a szárát felkarikázom.A burgnyát megtisztítom és felkockázom.Olívaolajra teszem a spárgát a borgonyát,áforgatom,pirítom kicsit,majd a felaprított fokhagyma gerezdet is hozzáteszem.Felengedem a húsleveslével,fűszerezem és fedő alatt puhára párolom.Belekeverem a tejszínt,vagy creme fraichet és összeturmixolom.Visszateszem a tűzre és néhány perc alatt belefőzöm a félretett spárgasípokat.A füstölt sonkát apróra vágom és kevés zsíradékon megpirítom,majd tálaláskor megszórom vele a levest.
Ugyanígy készítem fehérspárgából is,csak azt pucolom,és általában átpasszírozom,hogy élvezhető állagú legyen.

egészségünkért,
gyors,
leves,
zöldséges
2013. június 13., csütörtök
Eperkrémleves tejszíngomóccal
Ha végre itt a nyár...
...akkor jól jön egy zamatos,jéghideg leves.És mivel várható,hogy lesznek még meleg napok és máskor is szeretnék gyorsan finomságot varázsolni az asztalra,így rengeteg doboznyi epervelőt tettem a fagyasztóba.Mert végre süt a nap és érik az eper bőséggel.
Eperkrémleves tejszíngombóccal
Hétvégére gyönyörű nyári időt jósolnak,úgyhogy szívből ajánlom mindenkinek,aki nem szeretne sok időt tölteni a konyhában.Nálunk vasárnap is ez lesz a felvezető a grillen sült húsok és sopszka-saláta előtt.
Friss eperből személyenként egy jó nagy maroknyit megtisztítok és turmixgépbe dobom.Hozzáteszek néhány jégkockát, fél dl-nyi tejszínt az eper édességétől függően cukrot és késhegynyi fahéjat.Összeturmixolom és tányérokba öntöm.A tejszínt kevés vaníliás cukorral felverem és fagyikanállal gombócokat teszek a leves tetejére.De lehetne vaníliafagyi.Vagy mentás fagyi.
Ha fagyasztott epervelőből készítem,akkor enyhén kiolvasztom,csakhogy bánni tudjon vele a gép,és tejszínt,meg fahéjat teszek hozzá.És esetleg kevéske vizet,csakhogy ne legyen túl sűrű.

édes kísértés,
gyors,
leves
2013. június 3., hétfő
Gyors eperdzsem
Nyáridéző finomság
A múlt hétvégét Szegeden töltöttük.Ilyenkor az első utunk a Mars-téri piacra visz,ahol nem tudtam ellenállni a piac kínálatából az epernek(sem) s vettem egy kosárnyit 500 ft-os kilónkénti áron.A Dunántúlon 1200 ft-ot kérnek érte.Az eperföldön csak 400 ft lenne,de sejtettem,hogy a sok eső meg a napsütés hiánya miatt nem tudunk majd szedni.A kertünkben is van néhány tő,az az uzsonnának valót szolgáltatná,de itt sem érik,pedig roskadoznak a tövek.
Gyors eperdzsem
Illékony kis gyümölcs,néhány hétig terem csak.Ugyanakkor hihetetlenül finom,zamatos és csodás színű.Úgyhogy minden évben versenyt futok az idővel,hogy eléghez hozzájussak.Mert kell üvegekbe zárni dzsemként, és a fagyasztó mélyére rejteni epervelőként.Hogy az év minden szakában élvezhessük az igazi eper nyárköszöntő ízét.
Megbolondít mindent:süteményekbe töltve,tejjel turmixolva,vaníliafagyiba vagy joghurba keverve.Én például pici kora óta keverem a kislánynak natúr joghurtba a különböző házi lekvárokat,dzsemeket.Reggel pedig rozskenyérre kenve indítja derűvel a napot,színével,illatával,ízével.
Hozzávalók:
1,2 kg szárától megtisztított eper
30 dkg kristálycukor(vagy más,ezzel arányos édesítő)
1 cs dzsemfix super 3:1 (dr.Oetker)
Mindhármat egy lábosba mérem,majd közepes lángon felforralom.Egy,erre a célra vásárolt krumplinyomóval kicsit összenyomkodom,hogy ne maradjanak teljesen egész eperszemek benne.Sűrűn kevergetem,majd a forrástól számítva egy-két perc után lezárom alatta a gázt.
Azonnal kisebb űrtartalmú,előkészített,megtisztított és fertőtlenített(én a mosogatógépet használom,de az elmosogatott üvegeket a mikróban,vagy a sütőben is lehet fertőtleníteni) üvegebe kanalazom,majd a lezárt üvegeket fejre állítom pár percre.Aztán már mehetnek is a hűs kamrába,vagy pincébe.
Összeségében nem idő-és költségigényű ugyanakkor magas gyümölcstartalmú,finom kenyérrevaló a végeredmény.
Én általában háromszoros mennyiséggel dolgozom,úgy lesz 10 kisebb üveg dzsem.

2013. május 21., kedd
Kölesrizottó
Véletlenek
Nos,szerintem nincsenek.Visszagondolva apró,és nagyobb dolgokra,jó és rossz történésekre,mindig arra jutok,hogy ezek előre elrendeltetettek.S sokszor csak később,de rájövök,hogy miért is történt pont úgy,pont akkor.
Voltak sorsszerű,az egész életemet átszövő találkozások emberekkel,könyvekkel,gondolatokkal.És voltak sorsszerű,máig a mindennapok részét képező találkozások tárgyakkal,ételekkel.
A legutóbbi gasztronómiai vonatkozású nagy találkozásom a kölessel történt.A boltot,ahova natúr termékekért jártam átadták,átalakították.Hűséges vásárlóként kétszer is elmentem,de mivel a felét nem kaptam annak amit megszoktam s az új eladók is idegenek voltak,így a vásárlás sem volt annyira örömteli.Új üzlet után néztem.Ott pedig egy barátságos tulajdonos hölgy miután összeszedtem amire szükségem volt,finoman,egyáltalán nem tolakodóan ajánlotta,hogy nézzek körbe egy másik polcon is.Nos,ott akadt meg a szemem a kölesen.Vettem egy csomaggal,aztán hazafelé azon gondolkodtam,hogy ha ezt főzöm egyik ebédre a férjem kidob a lakásból...Tévedtem,nem így történt:)
Kölesrizottó
Talán nem a legjobb névválasztás,hisz rizs egyáltalán nincs benne,de leginkább a rizottóra hasonlító,nekem még jobban is ízlő étel.
Kedvcsinálónak megemlítettem ebéd előtt a köles jótékony hatásait,úgymint:a legtáplálóbb gabonaféle és az egyetlen,amely teljes értékű fehérjéket tartalmaz.Lúgos kémhatású,értékes telítetlen zsírsavakban,gazdag vitaminokban,ásványi anyagokban.Rákmegelőző,késlelteti az öregedési folyamatokat.Gyulladáscsökkentő,szabályozza a vércukorszintet és a zsíranyagcserét.Nagyon magas a rosttartalma és könnyen emészthető, ezért tisztító, salaktalanító hatású,elősegíti a normál bélműködést, annak megfelelő ritmusát, segíti a teltségérzet kialakulását.Jótékonyan hat a kötőszövet állapotára, rugalmassá, fényessé teszi a bőrt, kedvezően hat a haj, a körmök a fogak és a szem állapotára.Magas káliumtartalma szabályozza a szívizom ritmusát és működését,megtalálható benne a sejtek regenerálódásához szükséges magnézium és a vas, valamint a szellemi munkához szükséges foszfor.
A válasz pedig a következő volt:nem baj,ha egészséges,így is nagyon finom.
Hozzávalók:
egy bögre(kb.2 dl)köles
fél csirkemellfilé
egy kisebb cukkíni,
friss bazsalikom,
egy paradicsom,
2 gerezd fokhagyma
só,bors,olívaolaj
A kölest átmosom,majd háromszoros mennyiségű,enyhén sós vízben felteszem főni.
A csirkemellet apróra kockázom.Olívaolajon átpirítom,majd mellédobom a felkarikázott cukkinit.Pár perc sütés,pirítás után sózom,borsozom és belereszelem a fokhagymát.Elzárom alatta a tüzet,majd hozzáöntöm a megfőtt kölest és a felkockázott paradicsomot.Friss bazsalikommal megszórom és meglocsolom még kevés olívaolajjal.
Ez az étel hús nélkül is finom,laktató.De variálható is az otthon található zöldségek felhasználásával.Én legközelebb baconnal és zöldspárgával fogom elkészíteni.
Amúgy a kölessel nagyon jól kiváltható a rizs,tarhonya vagy burgonyaköret.Akkor főzésnél beledobok egy kis fej vöröshagymát vagy fokhagymát,ami jobban passzol az ételhez.Ha megfőtt,apróra vágott petrezselyemmel megszórva tovább gazdagítható az íze.

köret
2013. május 13., hétfő
Omlós,szaftos grill csirke
A tavasz ízei
Nincs mit hozzáfűzni.Tökéletes.Még a hűvősre forduló idő sem annyira nyomasztó,mikor beleharapok a ress fejessalátába,az omlós csirkehúsba és a petrezselyemtől illatozó újkrumpliba.
Omlós,szaftos grill csirke
Ismerőstől vesszük a csirkét.Néhány havonta felnevel egy nagyobb mennyiséget,és akkor telerakjuk a fagyasztót.Általában feldarabolva,de ha elég hely van,akkor egészben is elteszek néhányat.Ezt az egyet arra tartogattam,mikor megjelenik a fejessaláta.
Hozzávalók:
1 kisebb méretű házi csirke
kb.8-10 dkg vaj
3 gerezd fokhagyma
fél citrom
só
A csirkét átmosom,lecsepegtetem.A melle résznél megemelem a bőrt,és a hús meg a bőr közé vajdarabkákat rakok.A maradék vajjal pedig kívülről kenem meg a csirkét.Ezután sózom,a hasüregbe pedig beteszem a fél citromot és a megtisztított fokhagymagerezdeket.A lábait pedig összekötözöm.
Sütőtálba teszem és jól befedem alufóliával .180°c-os sütőben bő fél órát sütöm.Ekkor leveszem róla a fóliát,a sütőt grillfokozatra állítom és többször átforgatva,meg meglocsolva a szaftjával sütöm(kb.újabb fél óráig) minden oldalán szép pirosra.A szaftját átszűröm egy kislábasba és kevés lisztet szórva rá besűrítem,s a csirke mellé tálalom.
Sokáig csak töltve készítettem az egész csirkét,mert így grillezve mindig száraz volt.Duendenél olvastam,hogy vajjal kell megkenni,és így tényleg nagyon szaftos lesz,még a mellerésze is.Lehet tovább fűszerezni,de a sótól,meg a kevés fokhagymától is nagyon ízletes lesz,ha jó minőségű a csirke.De ezt az ételt amúgy is csak finom ízű,kisebb(1,5 kg körüli)házi csirkéből érdemes készíteni.

| Míg én fényképeztem a kislányom minőségellenőrzést tartott:)) |
Címkék:
főétel
2013. május 6., hétfő
Mangós panna cotta
Orgonaillatot hoz a májusi szellő
A május nekem az illatos levegő,a simogató napsugarak a jókedv hónapja.Az első palánták ültetéséről, a harsogó szöldben pompázó fákról,a kerti "konyha",terasz birtokbavételéről a medvehagymaillatú,vidám majálisról és az édesanyám köszöntéséről szól.
Ez utóbbit én még rövid ideje élem meg a másik oldalról.Hisz az anyukámat s korábban a nagymamámat eddig is szeretettel köszöntöttem.De harmadik éve én is kapok virágot,engem is ünnepelnek.Viszont ez az első,amikor mosolyogva állt elém az a csöpp kis ember,aki minden napom megédesíti,s akinek köszönhetem,hogy én is édesanya lehetek.S ez az első,amikor csak nekem énekli egy pici száj az anyák-napi köszöntőt.Segítség nélkül,tisztán,csillingelő hangon.
Mangós panna cotta
Egy finom ebéd méltó desszertje.Egy ismerőstől kaptunk néhány meglehetősen méretes mangót,melyek elképesztően ízletesek.Önmagában is nagyon finomak,de a vasárnapi ebéd levezetésére valami különlegeset szerettem volna belőle készíteni.
Hozzávalók:
40 dkg mangópüré
4 dl tejszín és tej keveréke(ha elég zsíros a tej akkor felesben)
4 dkg barnacukor
mokkáskanálnyi őrült kardamom
reszelt citromhéj,és teáskanálnyi citromlé
10 g étkezési zselatin
Egy nagyobb mangót megtisztítok ,kiveszem a magját,és összeturmixolom.
A tejet,tejszínt egy lábosban elkezdem melegíteni.Közben hozzáadom a citromhéjat, a cukrot és a kardamomot.Mikor felforrt keveset kiveszek belőle,a mangópürét és a citromlevet pedig hozzáteszem és tovább melegítem.A félretett tejben elkeverem a zselatint,majd ezt is visszaöntöm a lábosba.Folyamatosan kevergetve felforralom.Azonnal elzárom alatta a gázt,és még rövid ideig kevergetem.Vízzel átöblített formákba,kis poharakba töltöm.Néhány órára hűtőben pihentetem,majd tálaláskor óvatosan tányérra fordítom és kiütögetem a formából a krémet.Tavalyi,hűtőben megbúvó málnával,vagy friss eperrel könnyű,üde tavaszi desszert.
Ennyi zselatinnal épp csak összeálló,lágy krém a végeredmény.Aki nem szeretne izgulni,hogy egyben kijön-e a formából az használjon 2 grammal több zselatint.

desszert,
édes kísértés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.
.jpg)