2011. március 30., szerda

Zöldborsópüré

A tavasz színe

Lassan két hónapja,hogy a mi ebédünk mellett minden nap főzök a kisasszonyra is.Eddig a burgonya kísérőjeként felsorakozott a sárgarépa,a cékla,a cukkini és a spenót.Nagy örömünkre minden ízlik neki és édesen tátog minden egyes falatért aprócska szájával.S mivel az ő étkeit minden nap pürésítem már el sem teszem a botmixert.Ennek köszönhető,hogy gyakrabban jut eszembe,hogy nekünk is többször készítsek pürésített levest vagy köretet.
Tegnap a borsóra esett a választásom.Én nagyon szeretem főzelékként is,így viszont nem kerül bele liszt ami egyáltalán nem baj,mivel szeretnénk megszabadulni néhány felesleges kilótól.A hangulatunknak pedig kifejezetten jót tesz gyönyörű,tavaszköszöntő zöld színével.


Zöldborsópüré


Kettőnknek húsleveslében megfőztem kb.fél kg fagyasztott zöldborsót.Nyomtam bele 3 duci gerezd fokhagymát és megszórtam frissen őrölt borssal.Mikor megpuhultak a borsószemek kaptak még maguk mellé egy nagy marék vágott(most fagyasztott)bazsalikomot.Turmixolás elött öntök le a borsó levéből egy bögrébe.Ha végül mégis sűrűre sikerül hígítom a kellő állagúra.
Úgy is szoktam,hogy csak  kicsit pürésítem,úgy olyan rusztikus,s benne maradnak a borsók héjjai.Most azonban alaposan összetörtem s nem túl sűrű szitán átpasszíroztam.Így viszont finom,krémes állagú lett.
Csirkemájat sütöttem mellé,s jó társaságnak bizonyultak együtt.
A borsópürét bazsalikom helyett készítettem már petrezselyemmel,máskor pedig kakukkfűvel is.Szerintem bármilyen zöldfűszer jól áll neki.

2 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Kellemes látvány.
Szeretnélek meginvitálni az "Egy jó szó" játékra. Kukkants be hozzám, lécci.

Tálaló írta...

Rendben,köszi

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.