Hómunkások bére Az utóbbi egy hétben több köbméternyi havat lapátoltunk el.Szombaton volt a legtöbb munkánk az előző napi nagy szél és intenzív havazás eredményeként.De szerencsénkre volt elég lapát és szorgos kéz.A kétévesem hamokozólapáttal,a húgom ötévese szemeteslapáttal jött a bevetésre.Mi,nagyobbak pedig hó-és kertilapátokkal próbáltuk visszahódítani a természettől a járdákat,ajtóbejáratokat,gépkpcsibeállókat. A délutáni pihenőt kihasználva sütöttem egy nagy adag pogácsát,majd az esti lapátolás végén jólesően elfáradva,eléhezve majdnem az egészet felfaltuk,forró tea meg bor kíséretében. Gyors burgonyás pogácsa Gyorsan elkészül és gyorsan el is fogy.Frissen isteni,de másnap sem vallunk vele szégyent.Én apró,falatnyi pogácsákat szaggattam,mi így szeretjük.De mondjuk leves mellé magasabb és nagyobb átmérőjű pogácsákat készítenék.
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 50 dkg főtt,áttört burgonya 15 dkg sertészsír 15 dkg tejföl 3 dkg élesztő csapott ek.só kevés tej,és cukor 1 tojás a tetejére Az élesztőt kevés,langyos,cukros tejben felfuttatom.A lisztet elmorzsolom a zsírral,hozzárakom a kihűlt,áttört burgonyát,a felfuttatott élesztőt,a sót és a tejfölt majd összegyúrom.Kinyújtom,tetejét késsel bevagdosom,tojással lekenem és pogácsaszaggatóval kiszaggatom.Tepsikre sorakoztatom,fél órát pihentetem és 200 °c-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütöm.
Ezt a bejárót a pici lány takarította le:)))
Munka után szórakozás:a gyerekek dacolva a nagy hóval,megpróbáltak csúszdázni.
A tavalyi hó Egy éve ilyentájt keseregtem,hogy nincs hó.Megjött.Az ideivel együtt kicsit megkésve,de a tavalyit is megküldték az égiek.Legalábbis erre jutottam mikor tegnap reggel kinéztem...volna az ablakon.Négy égtáj felé vannak nyílászáróink,de egyiken sem láttam ki a felső szintről.Befújta őket a hó.Aztán lementem,hogy onnét kukucskáljak ki a kertbe.A lélegzetem is elállt.Mesébe illő csoda volt. Órákig voltunk kint délelőtt is és délután is.Hihetetlen mennyiségű havat lapátoltunk el,"hóútrendszert"alakítottunk ki az udvarban,amerre járni szoktunk.Szánkóztunk,hógolyóztunk.Nincs egyetlen testrészem sem ahol ne lenne izomlázam.De sokkal jobb a közérzetem,van színe az arcunknak. Mikor a hegyekben először láttam a hófalak között futó járdákat nem hittem volna,hogy ilyen a mi udvarunkon is lesz egyszer.A különbség csak,hogy itt alacsonyabb.A másik meg az utakon van,mert ott fél méteres éjszakai havazás után is el tudtunk indulni reggel.A mi utcánk viszont délutánig járhatatlan volt.Addigra értek ide kiásni bennünket.
Töltött káposzta,bográcsban
Szeretjük,de a lakásban hosszú időn át megülő "illata"sokáig kedvem szegte.Amióta viszont van udvarunk semmi sem tart vissza. Tegnap a hóesés ellenére is megfőztük,mert már elő volt készítve minden hozzávaló.De így most két napig nincs gondom az ebédre,és még két adag a fagyasztóba is kerül.Jó lesz gyorskajának olyan napokra mikor nincs időm főzni.
Hozzávalók,(amolyan nagymamásan"ebből is egy kicsi,meg abból is" útmutatással) 1 kg darált sertéshúshoz ugyanannyi szálas savanyúkáposzta,fele súlyú föstölt hús,kisebb savanyított káposztafej,3 maroknyi rizs,vöröshagyma,1 tojás,só,bors,liszt,étolaj,pirospaprika A füstölt hús harmadát és a vöröshagymát apróra kockázom.Elkeverem a darálthússal,tojással,rizzsel,pirospaprikával.Borsozom és nagyon enyhén sózom. A káposztalevelekbe töltöm.A bogrács alját vékonyan kikenem sertészsírral.A savanyú kposztát kinyomkodom,levét félreteszem.A bogrács alját megágyazom egy réteg káposztával,majd a töltött gombócokat és a nagyobb kockákra vágott füstölt húsokat ráteszem.Befedem szálas káposztával.Nagyon kevés vizet öntök rá,hogy ne kapjon oda,amíg nem enged magától levet.Fedőt téve rá,lassú tűzön főzöm forrástól számítva kb.3 órát.Néhányszor megrázogatom a bográcsot.Odabennt világos rántást készítek néhány evőkanálnyi lisztből,olajból.Megszórom pirospaprikával és hagyom kihűlni.Felöntöm egy pohár hideg vízzel és jól elkeverem.Így csurgatom a főzés végén a káposztára.Nagyon óvatosan,alányúlva-emelgetve megmozgatom fakanállal a káposztát,és utána már csak rázogatom.Ha felforrt megkóstolom,ha kell utánaízesítek,vagy káposztalevet öntök még rá majd leveszem a tűzről.A bográcsban hagyom másnapig,s csak ezután rakom lábosba,dobozba. Kemencében még szívesebben készíteném,ha lenne.Viszont így is kényelmesebb,és szagtalanabb,mint odabennt főzve,nem beszélve a finom,kissé füstős ízről,amit a tűztől kap.
Pihe-puha takaró borít mindent:
Még benntről is csodás látvány:
Mára sajnos az intenzív hóesést erős szél is kíséri.És reménytelen lenne bárhova is eljutni.De nem is szeretnénk.Ilyenkor különösen kényelmes,hogy kenyérért sem kell kimozdulnunk.A lisztkészletet elnézve még két hétig is kihúznánk.
Tegnap leszedtük a fát.S minden karácsonyi díszítést.Kitettem ugyan a tavasztündéreket,virágokat,lepkéket,de mégis olyan üresnek tűnt minden.Hiányzott a fa illata(mert még mindig illatozott,és szinte egyáltalán nem potyogott)a fények,a csillogó díszek,a hangulat. Aztán ma reggel valami megmagyarázhatatlan jó érzéssel ébredtem.Kinéztem az ablakon és csodás fehérbe öltözött tájat láttam.Olyan légiesen tiszta,békés,csendes volt minden.Ilyenkor nagyon szeretem a telet. Egész délelőtt havat lapátoltunk,szánkóztunk és építettünk egy apró,de csinos kis hóembert.Még jó,hogy volt ebédünk. Vadas marha Anyu telente főzte egyszer-kétszer és ezt a hagyományt én is követem.Mindig két napra,de ha marad szaftja(márpedig általában marad)még harmadnap is szívesen megeszem,akkor már általában spagettit főzve mellé.Mert azzal is nagyon finom,de burgonyagombóccal is ami nálunk a tradícionális körete.
Hozzávalók(4-6 adag): 1 kg marhahús(én combot használok) 4-5 közepes sárgarépa 2 kisebb fehérrépa negyed zellergumó 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 ek.finomliszt 2-3 babérlevél só,bors,pirospaprika cukor,ecet mustár,étolaj kb.2 dl tejföl A húsokat felszeletelem és annyi vízben ami jól ellepi felteszem főni.Hozzáteszem a megpucolt zöldségeket,a babérlevelet,sót,őrölt borsot és cukrot.Lassú tűzön a marha korától függően 2-3 óra kell neki. A lisztből és olajból világos rántást készítek,kissé hűlni hagyom és elkeverek benne egy mokkáskanálnyi pirospaprikát. Mikor teljesen megpuhultak a hússzeletek kiszedem a léből.A fehér-és sárgarépákat átteszem egy másik lábasba,szűrök hozzá a léből és botmixerrel összepürésítem.Felteszem a tűzre, belekeverem a szintén lével felhígított rántást és összefőzöm.Elzárom alatta a lángot és belekeverem a tejfölt,melyet előtte szintén húslével lazítottam. Ha sűrűnek találom tovább hígítom lével.Ecettel,sóval,cukorral és mustárral ízesítem,hogy egyszerre legyen édes,sós,savanyú.Beleteszem a hússzeleteket.Úgy a legfinomabb ha áll egy kis időt,jobb esetben egy napot. Burgonyagombócot készítek hozzá.
Túlélni A viszonylag kiszámítható életünket egyik napról a másikra átírták a meghatározó gazdasági hatalmak és hatalmasok.A válság kirobbanásakor sokévnyi együtt töltött idő,és rengeteg munka után épp családalapításra készültünk.Akkor még nem is sejtettük,hogy a férjem munkái ilyen drasztikusan visszaesnek.S,hogy én a munkahelyemen az utolsó évben harmadával kevesebbet fogok keresni.És majd nem is lesz hová visszamennem. Úgyhogy,bár a férjemnek ez eleinte nemigen tetszett elkezdtük szorosabbra húzni a nadrágszíjat.Ennek eredményeként sokkal inkább odafigyelek a háztartási kiadásokra is.Előre összeírom a heti menünket,ez alapján a szükséges hozzávalókat.A heti egyszeri,célirányos,előre összegondolt vásárlásokkal elég sokat spórolunk.Tartós élelmiszert,lisztet,olajat,tésztafélét mindig akkor veszek nagyobb mennyiséget,ha akciós.Tejet a tejboltból hozunk,kenyeret,pékárut itthon sütök.Csirkét csak háztájit veszünk,megbízhatóbb minőségű,finomabb,és olcsóbb is.Ami megterem,vagy jó áron hozzájutunk nyáron az elteszem télire. Közben a férjem is elfogadta és belátta a spórolás eredményességét.És felismerve a lehetőséget elkezdett csereberélni.Így jutottunk rengeteg vargányához,egész kacsákhoz,kacsamájhoz.Ezeket ő ugyanis nagyon szereti,de nagy luxus lenne ilyesmikre pénzt költenünk. Összességében azt hiszem jobban élünk mint pár éve.Ugyanis csak megbízható,minőségi élelmiszert eszünk. Szóval nem panaszkodom,de azért jó lenne már lazítani azon a nadrágszíjon.Mert szeretnénk újra könyveket venni,színházba menni,esetleg egyszer-egyszer étterembe. Azt hiszem hozzám hasonlóan jónéhány nőtársam próbálja és tudja a családi kasszát hónapról-hónapra következetesen kezelni.S gazdasági tanulmányaim kezdetén egy háztartás költségvetésével állították párhuzamba az ország költségvetését.Ezért én nem bánnám,ha megpróbálnák az ország pénzügyeit is egy hozzáértő nőre bízni.Hátha neki sikerülne. Sült kacsamáj
Az utóbbi hetekben kettő szép darabhoz is hozzájutottunk.Egyiket kacsazsírban,lassú tűzön kisütöttem,tálba raktam és annyi zsírt öntöttem rá,hogy teljesen elfedje.Nagyon finom és kiadós pirítóssal,lilahagymával.
A másikat szeletekre vágtam,és kevés zsíron sütöttem mindkét oldalán két-két percig.Burgonyát főztem,összetörtem és ketté vettem.Az egyik felét vajjal,tejjel,cukorral habosítottam ki,a másikat vajjal és sóval,majd elkevertem benne kétmaroknyi enyhén fokhagymás pirított vargányát.Sütöttem még mellé almaszeleteket és félbevágott szőlőszemeket. Igazi luxusebédünk lett a közös munka eredményeként:ő "meglőtte",én megsütöttem:)
Az év első hónapját szívesen kitörölném a naptárból.Lassú,szürke,hideg és néha az az érzésem mintha örökké tartana. Na jó,a hegyekben teljesen más...de miután idén sem megyünk síelni,így hatalmas öröm volt,mikor reggel láttam a hólepte tájat,és a rámkacsintó napsugarakat.Mert a napok óta tartó borús,nyirkos időt már-már elviselhetetlennek éreztem. Persze,hogy fél délelőtt kinnt voltunk,és még a hideget sem nagyon éreztük a csodás napsütésben.
Tiroli sajtos nokedli,azaz Käsespäzle Mi ugyan Tirolba nem járunk,de a legtöbb alpesi Hüttében szerepel az étlapon ez a laktató és igen finom tésztaétel.S a friss levegő,meg a sok mozgás után jól is esik egy adag,de egy otthonülős napon nemigen tudnám elképzelni,hogy ilyet együnk.Ma viszont jól csúszott mikor a többórás séta után,kipirult arccal és elgémberedett kézzel gyorsan összedobtam ebédre.
Hozzávalók(2 főre): 30 dkg finomliszt 2 tojás 2 közepes fej vöröshagyma 2 maroknyi reszelt sajt(bergkäse vagy jerome,lajta,márvány és eidami vagy bármi hűtőben kallódó sajtféle) 1 szelet kenyérszalonna,apróra kockázva(opcionális) evőkanálnyi vaj só,bors friss saláta A hagymát tisztítom,félbevágom,majd vékonyan felszeletelem.A szalonnának egy nagyobb serpenyőben kiolvasztom a zsírját,a pörcöt kiszedem.A visszamaradt zsíradékon megsütöm a hagymát,majd ezt is kiszedem és félrerakom.A liszből,tojásból pici sóval és vízből galuskatésztát keverek és bő,forrásban lévő vízbe szaggatom.Mikor feljönnek a víz tetejére lecsepegtetem és a serpenyőbe öntöm.Ráteszem a vajat,a sajtokat,kissé sózom,borsozom és jól összekeverem.A tetejére szórom a sült hagymát és a szalonnapörcöket,majd friss salátalevelekkel tálalom. A sajtokkal kapcsolatban nekem az vált be ha valami karakteresebb és lágyabb ízű sajtfélét felesben használok.
Törékeny pillanat Csendes,meghitt ünnepünk volt.Mióta egy pici emberrel éljük a mindennapjaink sokkal letisztultabb minden körülöttünk.És sokkal inkább megéljük az ünnep örömét. Néhány éve egy házban élünk a húgomékkal.Ők az egyik felében mi a másikban.Közöttünk pedig az édesanyánk.A férjem családja többszáz, a sógoromé pedig többezer kilométerre él.Így magunk vagyunk.S idén végre egyikünknek sem kellett munkába menni az ünnepek között.Mintha egy időtlen,csodálatos burokban lettünk volna ebben a bő egy hétben. Az év első napján kaptunk egy hírt.S vele szilánkjaira tört a minket körülvevő burok.A férjem egyik barátja,férj és édesapa nincs többé közöttünk.Az ő családjának szívbemarkoló,fájó lesz eztán minden ünnep. Néha úgy érzem,hogy csak álmodom.Nem lehetséges.Miért?Hogy változhat meg egy szerető család élete ennyire hirtelen.Hogy veheti el az élet egy kis embertől a gyerekkorát,az édesapját.Sok éve ugyanezt végigéltem már egy ugyancsak fiatalon elment kedves kollégám kapcsán.És akkor is nagyon nehéz és fájdalmas volt részemről is a beletörődés. Egy biztos:még többet ölelem a szeretteimet,még többet csókolom.Nem számít semmi,csakhogy együtt vagyunk.Hogy reggel rámmosolyog a kislányom.Hogy eltotyog anyu az ablakunk előtt,mikor a postaládát megy megnézni.Hogy reggelente zsörtölődve készülődik a férjem.Hogy hallom a húgom hangját a ház előtt,mikor veszekszik a gyerekekkel,mert nem igyekeznek.Hogy látom mikor hazaér a sógorom a munkából. Semmi sem fontosabb,minthogy együtt vagyunk.Örömben,vidámságban,vitákban,gondokban,konfliktusokban.De vagyunk egymásnak.És ezért minden nap hálát adok.Minden nap.
Búcsú Szeretem az évvégi ünnepek közti időszakot.Ráérős,lassú,nyugodt napok ezek.Esténként jut időm és erőm az ágyban olvasgatni,vagy előszedni egy rég látott filmet,és azt nézni.Akaratlanul is sokat beszélünk az elmúlt évről,az élményekről,a hibákról s tervezgetjük a következő év feladatait,vágyait. Soha nem fogadkozom,de gondolatban próbálom összeszedni,hogy mit szeretnék másképp csinálni.Nem világmegváltó dolgok ezek,hanem apró lépések.Melyek kis odafigyeléssel,erőlködés és kudarc nélkül teljesíthetők.
A mai hideg,de gyönyörű napos időt kihasználva sétáltunk egyet a Mosoni-Duna partján.Friss levegőt szívtunk,kacsákat etettünk.És gyönyörködtünk az alvó természetben,mely még így is lélegzetelálltóan szép. Erre az évre elbúcsúztunk,de biztos,hogy jövőre is ez lesz a kedvenc helyünk minden évszakban.
Szívből kívánok mindnyájunknak egy olyan évet,melyben kicsit nyugodtabban hajthatjuk álomra esténként a fejünket.Melyben sok öröm és vidámság vár ránk.Kerüljön bennünket betegség,bánat.Legyenek boldog pillanataink,süssön sokat a Nap,és együnk finom ételeket. Egyszóval nagyon boldog új évet!
Sós ropogtatnivaló A legegyszerűbb sós sütemény,amit sütni szoktam.Főleg azért szeretem,mert még a sodródeszkát sem kell takarítanom utána. Borozáshoz,sörözéshez és aktuálisan a szilveszteri bulikra gyors,finom"korcsolya".
Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 10 dkg vaj 5 dkg apróra reszelt sajt(trappista,vagy kemény füstölt sajt) 1 tojássárgája 1 csapott ek.só kb.2 ek.tejföl tetejére:kevés pirospaprikával elkevert tej,lenmag,szezámmag A lisztet elmorzsolom a vajjal,majd hozzáteszem a sajtot,sót,tojássárgáját és a tejfölt.Összegyúrom,majd min.fél órára hűtőben pihentetem.A nagy sütőtepsi méretével megegyező nagyságú sütőpapíron kinyújtom,beleemelem a tepsibe.Megkenem a tejjel,megszórom magokkal,majd derelyevágóval kis kockákra vágom.200°c-ra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt megsütöm.Kissé hűlni hagyom,majd széttördelve tányérra teszem a magos ropogtatnivalót.
Jégbe zárva Befagytunk.A karácsony előtt leesett hóra ónos eső jött.Mindez nyilván sokaknak kellemetlenséget okozott,de nekünk nem kellett útra kelnünk,így bosszankodás nélkül gyönyörködhettünk a jégcsapokban és a jégbe fagyott világban.Az amúgy is nyugodt utcánk a szokottnál is néptelenebb volt,autó egyáltalán nem járt.Teljesen elcsendesedett körülöttünk minden az ünnep előestéjére és első napjára. Persze bent a lakásban délutántól már nagy volt az izgalom a gyerekek körében.Csomagokat bontogattak,játszottak.Csillagszórót gyújtottunk,énekeltünk,közösen vacsoráztunk.Együtt voltunk. Az emlékeimben ez is egy felejthetetlen,gyönyörű karácsony marad.
S egy ötlet,azoknak aki nem unják a mákot az ünnepek után.Én nem sütöttem bejglit,s ,hogy legyen valami mákos ismét elkészítettem a bécsi kuglófót.Isteni.Kevés reggeli gyanánt,vagy uzsonnára,kávéval,tejjel esetleg forralt bor mellé.Recept pedig itt olvasható.
Legyen ünnep Volt egy kislány.Akinek minden álma az volt,hogy nagy családban,örömben teljenek a karácsonyok.Mert a nagypapája korai,épp az ünnep előtti halála,majd a szülei válása után mindez nem adatott már meg. Volt egy lány.Aki elképzelte,hogy harmóniában,boldogságban élnek egy házban.Amit szerettei,barátai töltenek meg,s amely gyerekzsivajtól hangos.Ahol hatalmas asztalt ülnek körbe minden ünnepnap. Van egy asszony.Aki boldogan készül a karácsonyra.És nem kér semmit ajándékba.Mert mindent megkapott amiről valaha is álmodott. Kedves Olvasóim! Szívből köszönöm,hogy vagytok.Nekem ez nagyon szép ajándék.És remélem tudom mindezt viszonozni néhány kellemes perccel,vagy egy jó recepttel. Kívánom,hogy vidámságban,örömben,finom ételek mellett teljenek az ünnepnapok.És kívánok nagyon szép,boldog karácsonyt!
Ajándék Nem így terveztem a napom.Úgy volt,hogy reggel elszaladok,mert volt néhány apró elintéznivalóm.Elég korán ébredtem,úgyhogy elkezdtem a mai ebédet,és előkészítettem a holnapi ebédhezvalókat.Szombat délelőttönként a férjemnek segítek,ezért mindig előre főzök. Aztán kapott a férjem egy telefont,és ezzel átíródott a napunk.Arra még volt idő,hogy elintézzem a dolgaim,aztán már indult is.És kora este lesz mire hazaér.Ketten maradtunk.Meg a megkelt zsemletészta,és a félkész ételek,amelyeket muszáj lett volna befejeznem.Megreggeliztettem a kislányt és megkérdeztem lenne-e kedve rajzolni.Volt,de kérte,hogy zene is legyen.Beraktam egy édes,karácsonyi dalválogatást,és készítettem a kisasztalára papírokat,zsírkrétát. Én pedig egyik szememmel őt,a másikkal az ételeket figyelve,kapkodósan főztem,tartva attól,hogy egyik pillanatról a másikra elfogy a türelme,vagy megunja a rajzolást.És magam sem hittem el,de egyedül eljátszott amíg nem végeztem.Néha felállt táncolni,vagy kérte,hogy énekeljünk. Egy ilyen pici lánytól nem várnám el,hogy másfél órát így ellegyen.És mostanában meg amúgy is türelmetlenebb mint amit megszoktunk tőle.Mégis...ma egy igazi kisangyal volt.Így aztán arra is jutott időnk,hogy ebéd előtt kimenjünk az udvarra.Feltöltöttük a madáretetőket,meg kötöztünk fel gombócokat a fákra.Aztán még sétáltunk is egy nagyot. Ma igazi ajándékot kaptam az én pöttöm lánykámtól.Én pedig viszonzásképpen begyúrtam egy adag linzertésztát,hogy mikor felébred tudjon sodorni,szaggatni.Mert ezt kérte tőlem mikor aludni vittem. Az én kérésem már csak kevéske hó lenne az ünnepre.Ugye segítesz kedves Holle anyó? Kedvenc dalunk az imént említett lemezről: