Rendhagyó finomság
Hetek óta isteni,téli illatok lengik be a házat.Fahéj,szegfűszeg,narancs.Készül forralt bor,szaloncukor,cantuccini,mézeskalács.Hisz várni azt a három napot legalább olyan csodás és örömteli,mint maga az ünnep.
Úgyhogy mikor elérkezik akkor sem igénylünk ennél több édességet.Sőt,addigra már alig-alig eszünk.Ezért én csak módjával sütögetek.
Viszont egy könnyebb desszert nagyon jól esik az ünnepi ebéd után.
Birsalma-kompót katalán krémmel
A kompótot jó előre el lehet készíteni.A krém pedig néhány percet vesz csak igénybe.Ezért hálás desszert lehet vendégváráshoz.
Hozzávalók(4 adag):
4 közepes birsalma
fahéj,szegfűszeg,gyömbér,cukor,citromlé ízlés szerint
1 ek.zselatin
3 tojássárgája
2 dl tej
8 dkg cukor
fél rúd vanília
A birsalmát kevés vízzel és a fűszerekkel kompóttá főzöm.A zselatint elkeverem kevés vízben és a már megfőtt,meleg kompótba keverem.
A tojások sárgáját a cukorral kézi habverővel habosra keverem.A vaníliarúd kikapart magját és a rudat is a tejbe teszem és felforralom.Folyamatos keverés mellett a tojásokhoz adom,majd az egészet visszateszem lassú tűzre míg besűrűsödik.Forrnia nem szabad,mert akkor kicsapódik a tojás.
A szobahőmérsékletűre hűlt kompótot poharakba szedem és a szintén kihűlt krémet rákanalazom.Összemorzsolt gyömbéres keksszel vagy mézecskaláccsal díszítem.Fogyasztásig hideg helyen tartom.
2011. december 21., szerda
2011. december 18., vasárnap
Csokis,mandulás cantuccini
Fék
Fejvesztve szaladgáló,ingerült emberek.Önmagukból kikelt ,vásárlási lázban égő asszonyok,unottan vagy épp tanácstalanul bámészkodó férfiak.Parkolóhelyen veszekedő,egymással ordítozó emberek.
Bizos,hogy a szeretet ünnepére készülnek?
Pedig lehet másképp is.Dolgoztam kereskedelemben,úgyhogy tapasztaltam:aki tényleg szívből vesz ajándékot a szeretteinek az nem hagyja az utolsó pillanatra.Az ünnepek elötti napokban kicsi az esély megtalálni a megfelelő ajándékot.S nyilván az utolsó pillanatokban az idő sürgetésében arra sincs lehetőség,hogy több helyen utánanézve megtaláljuk az árban kedvezőbbet.
Aki viszont már túl van ajándék-és nagybevásárláson az nyugodtan diskurálhat a szomszédasszonnyal az ünnepi menüről.Sétálgathat,borozhat hangulatos karácsonyi vásárokban a barátnőkkel.Vagy gyönyörködhet a meseszépen feldíszített belvárosi utcákban.És kisimult idegekkel várhatja az ünnepet.
Csokis,mandulás cantuccini
Az olaszok borba mártogatják.Duende filmes estékre ajánlotta.Én forralt bor vagy a reggeli kávé mellé is szívesen rágcsálom.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
26 dkg cukor
4 ek.vaníliás porcukor
8 gramm só
1,5 csomag sütőpor
30 dkg mandula
10 dkg étcsokoládé
6 dkg vaj
4 tojás
1 narancs reszelt héja
1 teáskanál fahéj
A hozzávalókat tésztává gyúrom,úgy,hogy a mandulát és az apróra kockázott csokoládét csak a végén dolgozom bele.Fóliába csomagolva hűtőben pihentetem háromnegyed órát.Majd négyfelé szedem és hengerré formázom őket.Sütőpapírral bélelt tepsire teszem.Előmelegített 190°c-os sütőben kb.negyed óra alatt megsülnek.Mikor teljesen kihűltek ,ferdén 1 cm-es szeletekre vágom,a tepsire fektetem, és 10-12 perc alatt szép aranysárgára sütöm őket.
Állítólag fémdobozban sokáig eláll...na igen,ha lenne rajta zár.Mert amúgy lassan,de biztosan "elkopik",úgyhogy erről nincs igazán tapasztalatom.

Címkék:
aprósütemények,
borkísérő,
sütöde,
ünnepi ízek
2011. december 12., hétfő
Mini pizzakorongok
Kicsiknek,nagyoknak
Ezek a kis korongok először a pici lány születésnapján arattak osztatlan sikert.A gyerekek miatt készítettem,mert nekünk nagyobbaknak mini szenvicsek,töltött zöldségfalatok voltak,és tartottam tőle,hogy őket ezek nem hozzák lázba.Így is lett.Viszont ezek az kis pizzák olyan finomra sikerültek,hogy a szendvicsek mellett ezt is besegítettünk eltüntetni a gyerekeknek.
Mini pizzakorongok
Vendégváró falatoknak,előételnek,gyerekzsúrra,szilveszteri és baráti mulatságokra szívből ajánlom.De egyszerű hétköznapokon is remek uszonna,sőt még másnaposan is finom éhségűző.
Felnőtteknek megbolondítanám még szárított sonkával vagy szardellával.
Hozzávalók:
Tészta:50 dkg lisztet,7 g szárított élesztőt,kb.3 ek.olívaolajat,3 kávéskanál sót,csipet cukrot 3-3,5 dl langyos vízzel összekeverem,s néhány órát lefedve kelesztem.
Pizzaszósz:1 üveg minőségi paradicsomszószt, néhány gerezd reszelt fokhagymát,olívaolajat,sót,frissen őrölt borsot,szárított oregánót és bazsalikomot összefőzök;akár előző nap.
Tetejére:reszelt sajt(pl.gouda),olajbogyó
A tésztát kinyújtom és a legnagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggatom.Tepsire teszem és letakarva hagyom kelni még legalább fél órát(erre főleg azért van szükség,hogy jusson idő kényelmesen elkészülni,mielött megérkeznek a vendégek,de a tésztának is jót tesz).Majd mindegyiken elkenek egy evőknálnyi pizzaszószt és megszórom a sajttal,néhányra olajbogyót teszek és meglocsolom kevés olívaolajjal.240 °c-ra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütöm őket.Ebből a mennyiségből nekem két tepsi,kb.30 db lesz.

2011. december 7., szerda
Vajkaramellás szaloncukor
Kesergő
Látta valaki mostanában a Napot?Biztos,hogy körülötte keringünk még?Nem lehet,hogy a földönkívüliek eltérítettek bennünket?
A helyzet egyre aggasztóbb.A múlt hét elején talán egy órára mintha láttam volna.De az is lehet,hogy nem ő volt.Olyan rég találkoztunk utoljára,hogy talán fel sem ismerném.
Édességbe folytom bánatom,mindaddig míg nem kerül meg.
Vajkaramellás szaloncukor
Citromhabnál találkoztam a karamella receptjével,és már akkor szaloncukornak álmodtam meg.Aztán Duende beelőzött,nála akkor olvastam róla,mikor az enyém még csak szilárdult.Az ő cukorkáiba dió is került,és így még izgalmasabbnak gondoltam.Aztán eljutottam Erinacea pralinéműhelyébe és láttam málnás meg sütőtökös és még vagy egy tucatféle karamellás bonbont.
Hozzávalók:
20 dkg vaj
250 ml zsíros tejszín
30 dkg barna cukor
4-5 csepp citromlé
egy csipet só
fél vaníliarúd
kb.25 dkg étcsokoládé
A hozzávalókat lábosba mérem,a vaníliarúdat kikapargatom ,és beleteszem a rúddal együtt.Lassú tűznél főzöm mindaddig,míg besűrűsödik és világosbarna,matt színű nem lesz.Mindez kb.40 perc.
Sütőpapírral kibélelek egy 20x25 cm-es kerámiatepsit.A karamellából kiveszem a vaníliarudat és beleöntöm a tepsibe.Másnapra megszilárdul,akkor felvágom kb.1x2 cm-es hasábokra.Gőz felett étcsokit olvasztok és egy villa segítségével egyenként belemártogatom őket.Sütőpapírra sorakoztatva hagyom kihűlni.Ezután csomagolópapírba rejtem ezeket az édes,bánatűző finomságokat.

desszert,
édes kísértés,
ünnepi ízek
2011. december 4., vasárnap
Fűszeres,mézes gyógylikőr
Finom orvosság
Évek óta készítek karácsonyra fűszeres,mézes pálinkát.
Mert nekünk nőknek sem kell kimaradni a jóból.Akár az ünnepekben,akár egy fagyos téli délutánon jó kis lélekmelegítő.S én,aki egyébként nem iszom töményet ennek nem tudok ellenállni.Persze csak mértékkel.
Fűszeres,mézes gyógylikőr
Mézes pálinkát először az Őrségben kóstoltam és a rabja lettem.Fűszerekkel megbolondítva pedig még jobban elcsavarta a fejem.
Kockázatok és melléhatások:édes ízével elbolondít,de vigyázat,erős,bódító hatású.Alkalmankénti,kis mennyiség fogyasztása javasolt,mely után enyhe arcpiruláson,és fergeteges jókedven kívül káros mellékhatása nincs.

4 dl pálinka(esetleg vodka)
30 dkg méz
diónyi friss gyömbér
két-három egész fahéj
kis maroknyi egész szegfűszeg
Egy literes befőttesüvegbe beleszórom a felkarikázott gyömbért és a fűszereket.Beleöntöm a mézet és a pálinkát.Lezárom és hagyom őket egymás társaságában.Eleinte egyszer-kétszer átkeverem.Néhány hét elteltével szép,rozsdabarna színű,zamatos ital lesz belőle,melyet átszűrök és díszes üvegbe töltök.
Címkék:
italok,
ünnepi ízek
2011. december 1., csütörtök
Tarjaszeletek káposztaágyon
Szabadnapos konyhatündér
Én idén szerencsés vagyok.De nálam sem volt ez mindig így.Úgyhogy tudom milyen nehéz az idő szorításában takarítani,sütni,vásárolni,készülődni az ünnepekre.Ezért hoztam egy olyan ételt,ami tartalmas,férfiembernek igazi kényeztetés.És amiért mi nők is szívből rajonghatunk érte az mellett,hogy finom:5 perc és egy edény.Vagyis 5 perc alatt összerakható,és egy szennyes edény marad csak utána.
A felszabadult idő aztán elüthető takarítással,de ha otthon a párunk és felügyeli az ételt,én inkább javasolnék egy kényeztető kozmetikai kezelést.Mert megérdemeljük.
Tarjaszeletek káposztaágyon
Egyszerű,elronthatatlan mégis nagyon finom,igazi téli étel.
Hozzávalók(4 főre):
8 középvastag szelet tarja
1 kg savanyú káposzta
10 dkg vékonyra szeletelt szárított sonka(pl.feketeerdei)
só,bors,étolaj
Én fel szoktam szeleteltetni a húst a hentessel,a káposztát pedig nem szükséges kimosni hacsak nem túl erős.Így annyi dolgom mindösszesen,hogy a sütőtál vagy tepsi aljára belerakom a felszeletelt sonkát,erre a lecsepegtetett savanyú káposztát.A hússzeleteket megmosom,sózom,borsozom és a káposztára fektetem őket.Olajjal kicsit meglocsolom,alufóliával letakarom és mehet a sütőbe.180°c-on másfél órát sütöm,majd fólia nélkül grill fokozaton még negyed órát,hogy a húsok szép színt kapjanak.
Tejföllel meglocsolva,friss kenyérrel az igazi.

főétel
2011. november 28., hétfő
Szarvas-steak vörösáfonya mártással
Készülődés
Az elmúlt héten végére értem ablakpucolásnak,nagytakarításnak,lakásdíszítésnek.Magam is meglepődtem milyen gyorsan haladtam.Ez többek között annak is köszönhető,hogy a pici lány is besegített:a szokottnál is tündéribb volt,és délutánonként 3-3,5 órákat aludt.
Így a következő hetekben ráérősen tudok szaloncukrot készíteni,sütögetni. S a finom illatok és a gyertyák fénye mellett lassan a lelkünk is díszbe öltözik az év legcsodásabb ünnepére.
Szarvas-steak vörösáfonya mártással
Ausztriai bevásárlás során akadt meg a szemem egy tálca, rövid szavatossága miatt alaposan leértékelt szarvashúson.Hirtelen ötlettől vezérelve landolt a kosaramban.Aztán itthon egyfolytában azon járt az eszem,mit is fogok csinálni a három gyönyörű,steaknak való hússal.Mert eddig csak pörköltnek való vad-és marhahússal volt dolgom.
Vasserpenyőben kevés olajat hevítettem és a húsokat a tűzforró serpenyőben mindkét oldalukon 2-2 percig sütöttem.Közben megszórtam sóval.Mivel vékony szeletek voltak ennyi idő alatt átsültek,de a közepük gyönyörű rózsaszín maradt.
A férjemnek ugyan sütöttem mellé egy maréknyi vadgombát,de ő is elismerte,hogy a vörösáfonya mártás kellett a tökéletes ízélményhez.
A tapasztalatom és amivel okosabb lettem:ha jó minőségű a hús és nagyon forró a serpenyő akkor a végeredmény egy omlós,igazán finom steak lesz.
Vastagabb szelet húst 3-4 percig kellene sütni oldalanként,hogy ne legyen véres.Sózni csak közvetlen a sütés elött vagy sütés közben lehet és semmiképp sem szabad villával megszúrni a húst.
Az áfonyamártás pedig annyira jól sikerült,hogy kacsa,vagy pulykasült mellé is kitűnő kíséret lehet az ünnepi asztalon.
Az elmúlt héten végére értem ablakpucolásnak,nagytakarításnak,lakásdíszítésnek.Magam is meglepődtem milyen gyorsan haladtam.Ez többek között annak is köszönhető,hogy a pici lány is besegített:a szokottnál is tündéribb volt,és délutánonként 3-3,5 órákat aludt.
Így a következő hetekben ráérősen tudok szaloncukrot készíteni,sütögetni. S a finom illatok és a gyertyák fénye mellett lassan a lelkünk is díszbe öltözik az év legcsodásabb ünnepére.
Szarvas-steak vörösáfonya mártással
Ausztriai bevásárlás során akadt meg a szemem egy tálca, rövid szavatossága miatt alaposan leértékelt szarvashúson.Hirtelen ötlettől vezérelve landolt a kosaramban.Aztán itthon egyfolytában azon járt az eszem,mit is fogok csinálni a három gyönyörű,steaknak való hússal.Mert eddig csak pörköltnek való vad-és marhahússal volt dolgom.
A családi kupaktanácsba bevontuk a húgom,mivel ő gyakran készít steaket marhahúsból.S arra jutottunk,hogy keresztben még ketté kellene vágni a szeleteket,mert elég vastagok.Ezenkívül megszavaztunk neki egy pácot frissen őrölt bors,szétnyomkodott borókabogyó és olaj ölelésében.
Én áfonyás,a férjem vadgombás szósszal képzelte el.A krokettről,ami éttermekben gyakran körete a vadételeknek teljes egyetértésben mondtunk le a pirított gombócok javára.
A végeredmény pedig:először is készítettem egy vörösáfonyás szószt.Egy kis fej vöröshagymát és egy szelet kenyérszalonnát apróra vágtam és együtt megpirítottam őket.Felöntöttem kb.1,5 dl vörösborral és jól kiforraltam.Tettem bele borókabogyót,kevés sót,frissen őrölt borsot és egy teáskanál barna cukrot.Majd felöntöttem 1,5 dl marhahúslével.10 percig kis lángon főztem és átszűrtem.Ezután hozzátettem 10 dkg szárított vörösáfonyát és lassú tűzön főztem még fél órát.A végére egy sűrű mártást kaptam.
A gombócokhoz 4 közepes burgonyát felkozkázva,sós vízben megfőztem,áttörtem és belekevertem egy evőkanál zsírt.Majd mikor kihűlt belekevertem egy tojást és annyi lisztet,hogy jól formázható,lágy tésztát kapjak.Kis gombócokat formáztam és serpenyőben kevés olajon rázogatva megsütöttem őket.Vasserpenyőben kevés olajat hevítettem és a húsokat a tűzforró serpenyőben mindkét oldalukon 2-2 percig sütöttem.Közben megszórtam sóval.Mivel vékony szeletek voltak ennyi idő alatt átsültek,de a közepük gyönyörű rózsaszín maradt.
A férjemnek ugyan sütöttem mellé egy maréknyi vadgombát,de ő is elismerte,hogy a vörösáfonya mártás kellett a tökéletes ízélményhez.
A tapasztalatom és amivel okosabb lettem:ha jó minőségű a hús és nagyon forró a serpenyő akkor a végeredmény egy omlós,igazán finom steak lesz.
Vastagabb szelet húst 3-4 percig kellene sütni oldalanként,hogy ne legyen véres.Sózni csak közvetlen a sütés elött vagy sütés közben lehet és semmiképp sem szabad villával megszúrni a húst.
Az áfonyamártás pedig annyira jól sikerült,hogy kacsa,vagy pulykasült mellé is kitűnő kíséret lehet az ünnepi asztalon.
Címkék:
főétel,
ünnepi ízek
2011. november 22., kedd
Fehér hagymakrémleves
Keddi gyors
Húslevest főzni ráérős szertartás.Keveset nem lehet és nem is érdemes készíteni.Két napig jóízűen megesszük,aztán kedden a maradék lé valamilyen krémlevesben végzi.És a fagyasztóban:hogy olyan heteken is legyen krémleveshez,rizottóhoz mikor nem készül húsleves.
Fehér hagymakrémleves
A megmaradt húslé pillanatok alatt testet-lelket melengető,laktató levessé válik. A vöröshagymától kicsit lágyabb ízű,édeskésebb hagymaféle aktív közreműködésével.
2 főre veszek 5 db közepes fehér hagymát amit felkarikázva olívaolajon puhára párolok.Felöntöm fél liter húsleveslével és forrásig főzöm,majd botmixerrel pürésítem.Két evőkanálnyi creme fraiche-t elkeverek kevés lével,majd a leveshez adom és összeforralom.De bármilyen natúr krémsajt,vagy egy dl tejszínben elkevert egy evőkanálnyi liszttel is szoktam krémleveseket sűríteni a hűtőszekrény tartalmától függően.Levesbetétnek felkockázott füstölt sajtot szórunk bele.

2011. november 18., péntek
Pirított gombócok
Esték
Odakint álmos,misztikus csend honol.A fákat kifehérítette a dér,a köd pedig átláthatatlan függönyként takarja a tájat.Mozdulatlan minden.
Idebent viszont élet van.Gyerekjátékok a nappaliban,apró kiscipők az előszobában.Csilingelő kismotor,színes labda,búgó csiga....a pici lány belakta a házat.
Vacsorához készülődve,a pislákoló gyertyák fényében újra bepárásodik a szemem.Ahogy az elmúlt időben oly sokszor.Mert boldog vagyok.
Pirított gombócok
Készülhet köretnek,de vacsorára önmagában,savanyúsággal is megállja a helyét.Egy bögre forró teával,ahogy Anyu készítette nekünk régen.Vagy borral:akár hűtve,akár forralva.
Hozzávalók:
3 közepes burgonya
1 tojás
1 evőkanál zsír,esetleg vaj
liszt
só
kevés olaj a sütéshez
A burgonyát felkockázom,sós vízben megfőzöm,áttöröm és belekeverem a zsíradékot.Hűlni hagyom majd beleütöm a tojást,sózom s összegyúrom annyi liszttel,hogy könnyen formázható,lágy de mégsem ragacsos tésztát kapjak.Kis gombócokat készítek belőle s forró,sós vízben kifőzöm őket.Mikor feljönnek a víz tetejére kiszedem s miután kicsit hűltek felvagdosom kis falatokra.
Serpenyőben kevés olajon megpirítom a felvagdosott gombócokat.
Készülhet az előző napi ebédből megmaradt burgonyagombócokkal is.Csemege uborkával,csalamádéval,tökmagolajos savanyú káposztával nagyon finom téli vacsora.

könnyű vacsora,
köret
2011. november 15., kedd
Ropogós almás párnák
Ami késik nem múlik
Még a nyáron néztem ki Duendenél ennek a finomságnak a meggyes változatát.Aztán valahogy elmaradt a kipróbálása.
A napokban viszont néhány megráncosodott alma láttán eszembe jutott.Már bánom,hogy csak most sütöttem először.Ugyanakkor bizton állíthatom,hogy nem utoljára.Elképesztően finom,kívül ropogós,belül puha mennyország.És pont ugyanolyan gyorsan elfogy,mint ahogy elkészül.Épp ezért én az eredeti mennyiségeket duplán írom le.Mert csak így érdemes hozzákezdeni.
Ropogós almás párnák
A fahéj,a narancs és az alma illata előhírnöke a közelgő karácsonynak,és velük meghittség költözik az otthonokba.Igazi bánatűző egy álmos,ködös,őszi délutánon.
Hozzávalók:
Tészta:
36 dkg liszt,
12 dkg vaj,
1 csipet só,
6 csapott evőkanál porcukor,
1 evőkanál rum vagy aroma,
1 cs.vaníliás cukor,
2 tojássárgája,
2evőkanál tejföl.
Töltelék:
40-45 dkg alma
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 narancs reszelt héjja
3-4 evőkanál porcukor
a kenéshez a kimaradt tojásfehérje.
Ezenkívül olaj a sütéshez és porcukor a szóráshoz.
A lisztet elmorzsolom a vajjal majd a többi hozzávalóval együtt tésztává gyúrom.Hűtőben egy órát pihentetem.
Az almát megpucolom és nagylyukú reszelőn lereszelem.Elkeverem a porcukorral,fahéjjal és a narancs reszelt héjjával.
A tésztát vékonyra nyújtom,kb.10x10-es kockákra vágom.Mindegyiket lekenem a tojásfehérjével és a jól kinyomkodott almából teszek a közepükre egy-egy kiskanálnyit.Félbehajtom, a széleit jól lenyomkodom először kézzel,majd egy villa hegyével is.Ne legyen rés,mert akkor egyrészt szétnyílhat,másrészt az almából kifolyó nedvességtől az olaj pattogni fog,illetve kifuthat.
Kisebb edényben,bő,forró olajban kettesével megsütöm őket.Nagyon gyorsan sülnek,úgyhogy figyelni kell.Papírtörlőre szedve felitatom a felesleges olajat,majd porcukorral meghintve tálalom.

sütöde
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.