Falun,itthon
Álmodom.Mama adagolja a teánkat,míg mi reggelihez üljük körbe az asztalt az unokatestvéreimmel.Közben azon tanakodunk mit játszunk a góréban.A ruháink frissen mosva,ropogósra vasalva várják a szék karfáján,hogy ma is nagy kalandokra induljunk bennük.
Álmodom.Mert hihetetlennek tűnik,hogy kakaskukorékolás ébreszt,és az az összetéveszthetetlen föld és fű illat.Percekig kell gondolkodnom,hogy hol is vagyok időben és térben.Aztán tisztul a kép,és rájövök,nem álom:a kakas tényleg kukorékol,valószínű,hogy ő ébresztett a korai órán.A spalettákon át beszűrődik a fény és a résnyire nyitott ablakon át friss levegő tölti meg a szobát.
Nagyon szeretek falun.Itt komótosabb az idő,nyugodtabb a pihenés.A házunk előtt lovaskocsi,traktor döcög el,az utca közepén egy fához kötve két kecske legelészik napközben.A sarki tisztásra meg olykor birkákat hajtanak ki.Érződik a levegőben a haszonállatok szaga,de én kifejezetten szeretem,főleg a szarvasmarhák illatát.A kiskertek gondozottak,szépen párhuzamosan futnak a veteményes sorok.És mindenki mosolyogva köszön.Más világ.Élhetőbb,barátságosabb,szerethetőbb.
Egy hetet töltöttünk a Szegedi melletti házikónkban.Ugyan munka is akadt bőven,de így is jutott idő borfesztiválozni,barátokkal lenni,a kislánnyal tyúkokat,kecskéket,kis sünt nézni,rengeteget játszani,mesélni,énekelni.Kora reggeleken nagyokat gyalogoltam a faluban,beláttam udvarokra ahol,már javában folyt az élet.Azt hiszem mindhárman nagyon sok élménnyel gazdagodva vágunk bele a mindennapokba.
Epres linzertortácska
Szegeden járva kihagyhatatlan program a piacozás,ahol most is három kosarat sikerült televásárolnom.De nem aggódok,elfogy.
Gyönyörű epret kaptam,úgyhogy hirtelen felindulásból vettem belőle és a kisasszony délutáni sziesztáját kihasználva eltettem öt üveg eperdzsemet.S mivel még maradt gyümölcs a boszorkányos cseresznyetortareceptjét és az ottani konyha lehetőségeit alapul véve készítettem néhány epres tortácskát.
 |
| A babáért köszönet kis gazdájának,hogy kölcsönadta:) |
Hozzávalók:
25 dkg finomliszt
7 dkg porcukor
12,5 dkg vaj
2 tojássárgája
csipet só
töltelék:kb.1 kg eper,2 tojásfehérje habbá verve,ízlés szerint porcukor
A lisztet elmorzsolom a vajjal,majd a többi hozzávalóval együtt tésztává gyúrom.Hűtőben pihentetem legalább egy órát.Az epret felvágom,szeletelem,a fehérjét kevés cukorral habbá verem.A tésztát hat egyenlő golyóvá formázom,a piteformákba illő nagyságúra nyújtom őket és kibélelem velük a formákat.Középmeleg sütőben kb.20 perc alatt megsütöm a tésztákat,majd a tejszínnel összeforgatott eperdarabokkal megtöltöm és visszatolom a sütőbe újabb 5-6 percre.Picit hűlni hagyom és óvatosan kiveszem őket a formákból.
Találkozások
Annyira szeretem,hogy már világos van kora reggel.És bő egy hét után végre a napsugár is rámkacsintott,ahogy elhúztam a függönyt.
Humusz,paradicsomosan
Véletlen találkozásból született,s egy hosszú,életfogytig tartó kapcsolat marad,az már biztos.
A húgom vett Ausztriában egy doboz humuszt,s áthívott,hogy kóstoljam meg,mert nagyon finom.S mivel én is így éreztem,megnéztem a dobozon az összetevőket és elkészítettem úgy öt perc alatt szinte ugyanazt.A különbség csak annyi,hogy kihagytam az adalékanyagokat.
Hozzávalók:
egy doboz konzerv csicseriborsó
két-három szárított paradicsom(olajban eltett)
egy nagy gerezd fokhagyma
egy közepes paradicsom
evőkanálnyi szezámmag(vagy tahini)
só,bors
olívaolaj
néhány csepp citromlé
opcionálisan őrölt római kömény
A csicseriborsót lecsepegtetem,az aszalt paradicsomot és a fokhagymagerezdet kisebb darabokra vágom.A friss paradicsomot késsel vékonyan meghámozom(le lehetne forrázni,de így sokkal gyorsabb),félbevágom,a magos részt kiveszem belőle és paradicsomhúst is néhány darabra vágom.A szezámmagot száraz serpenyőben enyhén megpirítom.Mindezeket némi olívaolajjal,sóval,borssal,citromlével krémesre turmixolom.
A boltiban érződött némi római kömény,de mi nem rajongunk érte túlságosan,így nem került bele.
Ezenkívül rengeteg más ízesítésű is kapható,érdemes kísérletezni a család ízlése szerint mondjuk lilahagymás,currys,petrezselymes,korianderes változattal is.
Szerintem pirított rozskenyérrel a legfinomabb.
Drogok
Lépkedek.Egy idő után belejönnek a lábaim és szinte maguktól előzgetik egymást.Aztán eltelik negyed óra,s már a gondolatok sem a napi teendőim körül forognak.Élvezem a csendet,vagy épp a madarak hangos neszét,a friss levegőt és az ezerarcú tavaszt.Óriási pocsolyák,virágos mezők,összeboruló fák,majd a Mosoni-Duna partja mentén visz az utam.
Kimaradt néhány hét,mert a húgom feladta,egyedül meg nehezen indultam neki.De annyira hiányzott,hogy immár magamban,minden héten kétszer-háromszor megteszem a kilométereimet.Olyan ez mint a drog,ha rákapsz nem bírod nélküle.Csakhogy erről nem kell,s nem is szándékozom leszokni.
Tiramisú:hagyományos és epres-bodzás
Hát,ettől meg különösen nehéz távol tartanom magam.Bár ritkán készítem,mert a jóféle mascarpone nem pénztárcabarát,csakhogy mással nem érdemes helyettesíteni.A tiramisú csak mascarponéval készülhet,máskülönben sokkal kevéssé élvezhető,felesleges kalóriabevitel lenne.
Most a Sparból egy közeli lejáratú,s ezért alaposan leértékelt félkilós mascarpone is hazajött velem,úgyhogy lesz mit lemozogni.
Hagyományos tiramisú hozzávalói(4 adag):
25 dkg mascarpone
2 egész tojás
2 evőkanál cukor
3 adag kávé
babapiskóta,8-10 db
kakaópor a szóráshoz
Epres-bodzás tiramisú hozzávalói(4 adag):
25 dkg mascarpone
2 egész tojás
2 evőkanál cukor
25 dkg epervelő
3 evőkanál bodzaszörp
Mivel mindkettőt egyszerre készítettem az összesen 4 tojás sárgáját kikevertem 4 evőkanál cukorral,belekevertem az 50 dkg mascarponét és óvatosan beleforgattam a 4 tojás felvert habját.
4 pohárba leraktam egy-egy kettétört,kávéba mártott babapiskótát,majd mindegyikre két evőkanál krémet tettem.Aztán újta kávéba mártott babapiskóta s ismét két-két evőkanál krém következett.
A gyümölcsöshöz elkészítettem az epervelőt és ízesítettem saját készítésű,savanykás bodzasziruppal.A másik négy pohár aljára került 2-2 evőkanál gyümölcspüré,egy-egy kettétört babapiskóta,majd két-két evőkanál mascarponekrém,aztán mégegyszer ugyanilyen sorrendben minden.
Néhány órát mindenképp pihenjen a hűtőben mielőtt az első adagnak nekiesnénk.
Ezek az illatok,színek
Megfordult a világ.S,mivel előre látható volt a meteorológiai jelentésekből,így még tegnap nekiindultunk bodzát szedni.A város peremén lakunk,úgyhogy nem volt nehéz néhány szántás szélén elsétálni egy nagyobb bodzabokorhoz.De ez a negyedórás kis séta mekkora élmény volt.A virágzó akác,meg a bodza illata,a tengernyi mezei virág színes látványa,a hajladozó búzamező és a lemenő nap szépséges sugara kísért bennünket végig.
Ha elmegy felőlünk ez a sok felhő és a kellemetlen idő,újra kisétálunk.Mert tegnap a lábunkat kellett szedni,s így mezei virágcsokorra már nem futotta,különben nem értünk volna vissza szürkület előtt a kislányokkal.
Sült bodzavirág fahéjmártással
Raktam üvegekbe szörpnek valót,a nagyobbikat barnacukorral édesítettem,a kisebbiket nyírfacukorral az unokahúgomra gondolva.Az ötliteres üvegbe került 20-25 tányér bodzavirág,két citrom kifacsart leve,két teáskanál citromsav és kb.40 dkg barnacukor.Pár nap múlva leszűröm,és hűtőben tartom,míg el nem fogy.Én télire nem tartalékolok,mert ezt leszámítva mi nem szoktunk szörpöket,édes üdítőket inni.
Mivel maradt még bodzavirág,és isteni az illata tettem az asztalra egy tálkával.És ma a desszert is bodzavirágból készült.
Hozzávalók(4 adag):
8-10 szép tányér bodzavirág
1 egés tojás
tej,liszt
só,cukor
olaj a sütéshez
a fahéjmártáshoz:
3 dl zsíros tej
2 tojás sárgája
fahéj,cukor ízlés szerint
A mártáshoz felforralom a tejet,a tojások sárgáját kihabosítom kristálycukorral,és ízesítem fahéjjal.A felforrt tejbe óvatosan belecsurgatom és kis lángon,folyamatos keverés mellett besűrítem.Hagyom kihűlni.
A sült bodzavirághoz a tojásból,tejből,lisztből palacsintatésztát keverek,csipet só és kevés cukor hozzáadásával.A virágokat száruknál fogva belemártom a tésztába,majd forró olajba teszem(annyi olaj legyen az edényben ami ellepi a virágtányért) és egy-két perc alatt megsütöm.A száruk nem melegszik nagyon át,így könnyen kiemelem,és papírra szedem.Tálaláskor a fahéjmártásra teszek néhány sült virágtányért.Fogyasztáskor a szárát leszedjük,vagy annál fogva mártogatjuk és esszük.
Fahéj helyett kakaós,vagy vaníliamártással is készíthető,de nagyon finom friss epervelővel is.
Csend
Üres a ház,az udvar.És az olykor vágyott csend most nyomasztó.A kiteregetett ruhák lengedeznek a hűs szélben,amúgy minden mozdulatlan.Végre süt a nap,de olyan erőtlenül,mint ahogy én teszem a dolgom.
Az elmúlt hetekben az ünnepek és egy kisebb betegség kapcsán sokat voltunk együtt.Úgy mint azokban boldog időkben,mikor teljesen össze voltunk nőve;mindenhova vittem magammal,és mindent hozzá igazítva,majd később vele együtt végeztem.Olyan jó volt visszakapni abból az időszakból pár napot.És bár ma kicsit fájt a szívem,de tudom,hogy neki az óvodában van a helye,ott várják a kalandok.Engem pedig a munka vár,s az itthoni teendők.
Gyors túros-barackos pite
Gyorsan,könnyen elkészíthető,és isteni finom.Nekem még van a fagyasztóban sárgabarack,de őszibarackból(konzerv)is éppoly tökéletes.Nyárra,a gyümölcsök szezonjára pedig tessék elmenteni a receptet,mert akkor nincs mentség,legalább egyszer közelező kipróbálni.Utána aztán úgyis lesz ismétlés.
Hozzávalók:
tészta:
2 egész tojás
10 csapott evőkanál kristálycukor(vagy 7 kanál nyírfacukor)
10 enyhén púpos evőkanál liszt
10 evőkanál olaj
10 evőkanál tej
1 cs sütőpor
csipet só
tetejére:
30 dkg túró
2 evőkanál natúr joghurt
2 evőkanál búzadara
1 egész tojás
2 evőkanál vaníliás cukor
reszelt citromhéj
30 dkg őszi-vagy sárgabarack apróra kockázva
A tésztához a cukrot jól elkeverem a tojással,majd belekeverem az olajat,aztán a sütőporos lisztet,végül a tejet.Közepes méretű, zsiradékkal kikent,liszttel szórt tepsibe teszem és 180°°c-ra előmelegített sütőben úgy 20-25 percig sütöm.A lényeg,hogy a teteje már kissé megszilárduljon.Közben a túrót elkeverem a töltelék többi hozzávalójával,majd a félig sült tésztára simítom,Visszateszem a sütőbe és további 20 perc alatt készre sütöm.
Utazás a múltba
Régi tavaszok,nyarak emléke sejlik fel.Mikor ugyanígy leszakadt az ég,aztán fél óra múlva szikrázó napsütésben,az esőillatú,párás levegőben ugráltunk a pocsolyákban.Mikor szivárványt vadásztunk az égen.Mikor a kinyílt gyermekláncfű pihéit fújtuk.Mikor hatalmasakat szippantottunk az illatos,friss tavaszi levegőből,s élveztük a lágy szellő simogatását.
Újra észrevenni,megélni ezeket egy kis ember rácsodálkozása segítségével.Újra visszakapni valamit a gyerekkorból.
Záporok után vakító napsütés,harsogó zöld színek,bódító levegő.Szeszélyes,gyönyörű,illatos tavasz.Mindig öröm a veled való találkozás.
Paradicsomos káposzta sült hússal
Gyerekkorom kedvence,amit nagyon rég nem ettem,mivel magamra maradtam a rajongásommal.Pedig még szegényes a piaci kínálat,így ilyentájt is jó választás egy tartalmas ebédnek.A finnyáskodó férjemnek a sülthúst a hagymás zsírjával elkevert főtt burgonyával tálaltam.
Hozzávaló(2 adag):
egy kicsi fej édeskáposzta
egy kis fej vöröshagyma
kb.fél liter paradicsomlé
olaj,liszt
pirospaprika,só,cukor,őrölt köménymag
A hagymát apróra kockázom,a káposztát vékonyra csíkozom.Lábosba teszem őket,sózom,cukrozom,kevés köménymaggal ízesítem majd fedő alatt,kis lángon puhulásáig párolom,majd felöntöm a paradicsomlével.Kevés olajból és lisztből rántást készítek,megszórom pirospaprikával,majd mikor kissé kihűlt hozzákeverek a főzelék levéből,s így keverem bele a többi főzelékbe a rántást.Összefőzöm,s ha kell utánaízesítek.
A sült húshoz sertéscombot veszek,sózom,borssal s őrölt köménnyel megszórom,kevés sertészsírt teszek alá és mellédobok egy nagyobb darabokra vágott vöröshagymát.Lefedve betolom a 150°c-os sütőbe,a hús méretétől függően 2-3 órára,míg omlósra nem sül.
Általában annyi sültet készítek,hogy maradjon ehhez a finom hússalátához.
Kívánok...
napsütést,vidámságot,családdal,barátokkal töltött szép napokat,finom ételeket,örömteli húsvétot kedves mindnyájatoknak!
Mindegyiket másért
A sós süteménnyekkel úgy vagyok,mint egy szívtipró a nőkkel.Mindegyikben találok valami szeretnivalót,csábítót.
Annyira gyönyörű idő van,hogy ünnep ide vagy oda én bizony nem sütök-főzök,s állok naphosszat a konyhában,(igaz eddig sem nagyon szoktam)inkább élvezzük a napsütést.Azért készült egy sós süti és lesz valami édes is.S igaz,hogy ígérnek esőt,bízom benne,hogy frissítő záporról lesz csak szó.
Festünk majd tojást,arra viszont van egy jelentkező segítőm...remélem utána nem kell konyhát is festeni:)A sonka szépen megfő egymagában,vasárnap pedig grillezünk a húgomékkal,az meg ugye csapatmunka.
Omlós,ropogós sós rúd
Ezt a sajtos rudat azért szeretjük,mert nagyon finom és sokáig eláll.Viszont a sok sajt miatt kissé költséges.A sós ropogtatnivaló legnagyobb előnye,hogy még a gyúródeszkát sem kell összepiszkítani.A túrós pogácsa pedig pillanatok alatt összegyúrható,süthető,nagyon finom is,de csak frissen.
A következő sós süteményt a sok zsíradék teszi ellenállhatatlanná.Baráti összejövetelekre,húsvéti locsolóknak,és minden olyan alkalomra jó választás,amikor nagyobb mennyiséget kell sütni,mivel kevéssé költséges mint a sok sajttal,vagy túróval készült társai.És ez is nagyon,de nagyon finom.

Hozzávalók:
70 dkg finomliszt
50 dkg zsíradék(vaj és zsír felesben)
1 egész tojás
3 púpos teáskanál só
1 evőkanál 10%-os ecet
6 evőkanál langyos víz
tetejére egy tojás a kenéshez,reszelt sajt vagy szezámmag,vagy durvára tört natúr földimogyoró a szórashoz
A lisztet elmorzsolom a zsíradékkal,majd a többi hozzávalót belemérve tésztává gyúrom.Folpackba csomagolva néhány órára,vagy akár egy napra hűtőbe teszem.Sütés előtt fél órával kiveszem a tésztát,hogy könnyebb legyen vele dolgozni.Kinyújtom,megkenem a felvert tojással és megszórom a fentebb felsorolt alapanyagok valamelyikével,vagy feléig az egyikkel,utána egy másikkal.A pizzavágóval csíkozom fel,mert sokkal könnyebb és gyorsabb mint derelyevágóval.Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom és 200 %-os sütőben 15-18 perc alatt szép színűre sütöm.
Sűrűn rakva is négy nagy tepsirevaló ez az adag,szóval szép mennyiség.De nagyon eteti magát,úgyhogy sok vendégnél lehet másfél-vagy dupla adaggal is számolni.Ha pedig mégis maradna,sokáig eláll,úgyhogy kárba biztosan nem vész.
Másképp tervezni
Egész más szempontok alapján kell megírnom a heti menüt,mint korábban.Háromféle variáció van:1.nincs időm aznap főzni,2.van néhány percem a főzésre,3.ráérős a délelőtt,így főzésre is jut idő.Nos,az utóbbiból van a legkevesebb mostanában.
A levesekkel nincs nagy gond,általában,míg elpakolok délután vagy kora este a konyhában,megfő a másnapi.Olyan napokra mikor van időm előző nap készülni jól jönnek a főzelékek,mert melegíthetőek,vagy a rakottasok,mert azokat összerakom,aztán Anyu betolja a sütőbe másnap délelőtt.A kettes napokon,mikor gyorsan kell ebédet varázsolnom,akkor legtöbbször valami tésztafélére gondolok.
Sült zöldséges tészta lazaccal
Pillanatok alatt elkészül,s hiába tésztaétel,mégis laktató,egészséges a sok zöldséggel és a kis szelet hallal.
Felteszek sós vizet forrni,amiben kifőzöm a tésztát.A lazacot megsózom és vastagaljú,felforrósított serpenyőben kevéske olajon néhány perc alatt mindkét oldalán megsütöm.Eközben egy kisebb cukkínit, egy sárgarépát és egy kisökölnyi kelkáposztát vékony csíkozok.A megsült lazacokat kiveszem a serpenyőből és a zöldségeket is hirtelen átpirítom.Dobok melléjük apróra vágott chilipaprikát, meglocsolom szójaszósszal, és a kifőtt tésztát beleforgatom.Azonnal tálalom.
Gombás tészta csőben sütve
A tésztaételeket is el lehet előre készíteni,mondjuk kora reggel,aztán ebédnél,míg előkészülünk,és megesszük a levest,addig összemelegedik a sütőben.
Férjem saját találmányú"agglegény ebédje"volt régebben a gombás tészta.Karikázott vöröshagymát megdinsztelt,félidőben rádobta a szeletekre vágott gombát,sózta,borsozta s bőven megszórta oreganóval.A kifőtt tésztával elkeverte,aztán tálaláskor bőven meglocsolta tejföllel és megszórta reszelt sajttal.
Nos,ha nem frissen készítem,akkor tűzálló tálba teszem az elkészült gombás tésztát,aztán a sajtot elkeverem a tejföllel és a tészta tetejére simítom.Hűtőbe teszem,majd ebéd előtt betolom a sütőbe.Sok-sok friss zöldsalátával esszük.
Gyerekkor a javából
Épp csak hazaérnek az óvodából,és már mennek is a dolgukra.Zsákutcában lakunk,mely egy méretes zöldterületbe torkollik.Itt bandáznak a kiscsajok,legalább négyen,de ha minden kislány kint van,akkor kilencen is összejönnek.Közben vándorolnak,hol az egyik udvarban játszanak,hol a másikban.
Mikor kiköltöztünk a szívemnek kedves környékről a Mosoni-Duna által körülölelt lakóparkba,nem hittem,hogy egyszer ennyire fogok örülni,hogy itt lakhatunk.De azt látom,hogy a kicsi lánynak itt épp olyan mesés gyerekkora lehet,mint egykor nekünk a mamánál nyaranta.Kint a város peremén,sok korabeli gyerek közt,naphosszat a jó levegőn,játszanak,fára másznak,bújocskáznak,tücsköt-bogarat fognak.Csoda-e hát,hogy ennyi játék mellett sok energiára van szükségük?
Egyszerű,kakaós kevert sütemény
Mikor épp a mi udvarunkon száguldanak át,leültetem őket pár percre és viszek ki gyümölcsöt,vagy valami sütit és innivalót.Ad ki a többi anyuka is elemózsiát,de simán lecsúszik minden,és nap végén még a vacsorát sem kell tukmálni.
Ez a sütemény a a finom,kevert meggyes mellett a másik amit semmi munkával,itthon mindig fellelhető alapanyagokból bármikor összedobok.
Hozzávalók:
25 dkg fehérliszt
25 dkg kristálycukor
5 dkg vaj
1 egész tojás
4 dkg kakaópor(cukrozatlan)
2,5 dl tej
1 cs sütőpor
csipet só
opcionális:nagy maroknyi meggy,vagy apróra kockázott alma
A szobahőmérsékletű vajat és a tojást habosra kavarom a cukorral.Ezután több részletben,felváltva keverem bele a tejet és a sütőporral,kakaóval elvegyített lisztet.A recept ugyan nem írja,de én mindig teszek bele valami gyümölcsöt:lecsepegtetett meggykonzerv,vagy felkockázott alma igazán jót tesz neki.Középnagy,vajazott,lisztezett tepsibe öntöm,és 170°c-os sütőben 35-40 perc alatt megsütöm.Mielőtt kivenném tűpróbát végzek.
A régi recepteskönyv szerint melegen felkockázva vaníliás porcukorba kellene forgatni,de szerintem ez felesleges,így is elég édes.A tetejére is csak díszítésképp került porcukor.
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.