2014. október 5., vasárnap

Burgonyás pogácsa

Munka után

Idén kicsit megkésve,a napokban jött meg a téli tüzelőnk.Tegnap délután betalicskáztuk,elraktuk.Sokat dolgoztunk vele,szerencsére segítségben most sem volt hiány.A kisasszony az üres,majd visszfuvarban a fával teli talicska tetejéről ellenőrizte a munkavédelmi előírások és a fuvarszervezés pontos betartását.

Burgonyás pogácsa

Még mielőtt nekikezdtünk megfőztem és összetörtem a burgonyát,így dolgunk végeztével gyorsan elkésztettem.Csúszott is a szénhidrátbomba a nagy munka után.



Hozzávalók:

1 kg burgona
1 tojás
1 evőkanál sertészsír
3 teáskanál só
liszt,kb.20-30 dkg
olaj a sütéshez

mártogatósnak:fokhagymás vagy snidlinges tejföl

A burgonyát tisztítom,felkockázom és sós vízben puhára főzöm.Lecsepegtetem,majd áttöröm.Belekeverem a zsíradékot és a sót majd hagyom kihűlni.Ezután belekeverem a tojást és annyi liszttel,amennyit felvesz lágy tésztává gyúrom.A liszt mennyiségét egyrészt sosem mérem,másrészt teljesen a burgonyától függ,hogy mennyi szükséges.Újjnyi vastagra nyújtom,pogácsaszaggatóval kis köröket rajzolok a tetejére,majd kiszaggatom.Magasabb falú,nagyméretű serpenyőbe kevés olajat öntök,és annyi pogácsát teszek bele,hogy szellősen elférjenek.Néhány perc után átfordítom és még bő egy percig sütöm a másik oldalukat is.Itatóspapírra szedem,a serpenyőbe pótlom a felszívott zsíradékot és újabb adag pogácsát teszek bele.
A tejfölbe reszelt fokhagymát vagy apróra vágott snidlinget/újhagymaszárat és kevés sót keverek,és ezzel kínálom a kisült pogácsákat.

2 megjegyzés:

Hankka írta...

Aki nem dolgozott ilyen serényen, az is kaphat pogácsát, ugye? :) Imádnivalóan finomnak tűnik! :)

Tálaló írta...

Naná:))
Ha érkeznél,még a cserépkályhába is begyújtanék,aztán a pattogó tűz mellett ennénk,beszélgetnénk egy jót:))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.