Olasz-francia együttes
Calzone és ratatouille.Az egyik olasz a másik francia étel.Nálam egyesültek.Az olasz pizzatésztából készült papucsot megtöltöttem a francia lecsóval.
Olyan jól sikerült,hogy eztán mindig így fogom készíteni.
Hozzávalók:
Tésztához:30 dkg bl 80-as liszt
5 dkg szárított élesztő
csipet cukor
2 kávéskanál só
kb.2 evőkanálnyi olívaolaj
kb.2-2,5 dl langyos víz
A tésztát ugyanúgy készítem mint a pizzához.A hozzávalókat elkeverem,s lefedve,langyos helyen néhány órát kelesztem.
A francia lecsóhoz,nálam:
fél póráhagyma
2 gerezd fokhagyma
4 gomba
1 kisebb cukkini
fél padlizsán
1 kisebb zöld és egy piros(kápia)paprika
2 paradicsom
só,bors,oregano
olívaolaj
A póréhagymát olívaolajon kicsit megdinsztelem.Majd beleteszem a zöldségeket kb.1-1 cm-re kockázva,a gombát,paprikát szeletelve.Fűszerezem,s kicsit pirítom,majd párolom.Mi úgy szeretjük,ha a zöldségek nem lesznek teljesen puhák,kicsit roppanósak maradnak.
Jelen esetben elkevertem a kész lecsóban kevés füstölt sajtot.A tésztát négyfelé vettem,egyenként kinyújtottam kb.2o cm átmérősre majd a zöldség negyedét az egyik oldalára ráhalmoztam,a másik felét ráhajtottam és összenyomkodtam a széleit.Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket és előmelegített 200°c-os sütőben 20-25 perc alatt megsütöttem.
Leves után egy-egy papucs bőven elég személyenként.Hidegen is finom,de egy pohár könnyű fehérbort mindenképp megérdemel maga mellé.
2011. március 3., csütörtök
2011. március 1., kedd
Sörkifli
Sör,bor...kakaó
A kilencvenes évek közepén egy magyar tulajdonú,akkor még nagyvonalú cégnél dolgoztunk a barátnőmmel.S bár helyiek voltunk ha kértük fizettek albérletet.Így történt,hogy önállósodtunk.S persze hónapok múlva azon kaptuk magunkat,hogy szinte minden hétvégén nálunk indul a buli.Én már akkor is szerettem sütni-főzni,így nem volt gond kis partifalatokat,hideg salátákat összedobnom.Aztán a fiúk rászoktak a kis hordós sörökre,amit nagyon szerettek csapra verni.Én pedig ehhez igazodva ekezdtem köménnyel megszórt sörkifliket sütni.
Aztán eltelt sok-sok év,s eszembe juttata valaki a régiek közül a kis kiflijeim.Mivel azonban már jobbára borozgatunk ehhez méltón megtöltögettem néha őket olajbogyó,szárított paradicsom és krémsajt keverékével.Arra gondoltam így jobban passzol egy-egy finom üveg borhoz.
A minap is sütöttem,s adtam a húgoméknak.Majd kis idő múlva átballagott a 7 éves kisfia s "megbízott",hogy süssek az ő szülinapi bulijára is.Úgyhogy legközelebb sonkával és krémsajttal töltöm meg a délutáni kakaózgatáshoz.
Sörkifli
Hozzávalók:
50dkg finomliszt
1,5dl olaj
3 dl tej
4 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
3 teáskanál só
1 dl tejföl
1 tojás
tetejére:1 tojás a kenéshez,köménymag
ha töltöm:4-5 db szárított paradicsom,10-15 olajbogyó,10 dkg krémsajt,só,frissen őrölt bors
A tészta hozzávalóit a kenyérgépbe rakom,s dagasztóprogramra bízom a munka nehezebb részét(természetesen a hagyományos módon is elkészíthető a kelt tészta).Mikor megkelt négyfelé osztom,cipóvá gyúrom majd egyenként kerekre nyújtom.Mindegyiket 12 cikkre vágom.A köményeshez csak feltekerem kifli alakúra.Ha tölteni szeretném a hozzávalókat apróra vágom,elkeverem s ízesítem.Majd mindegyik tésztacikkre rakok kb.egy teáskanálnyit s így tekerem fel.Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom,s fél órát letakarva kelesztem.A sütőt előmelegítem 200°c-ra.A kifliket lekenem felvert tojással az üreseket köménymaggal,a töltötteket sajttal szórom meg,s így sütöm szép pirosra.

Címkék:
aprósütemények,
borkísérő,
sütöde
2011. február 27., vasárnap
Aszalt gyümölcsökkel töltött tekercsek
Édes kísértés
Nem vagyok édességfüggő.Viszont olykor elkap az édesség utáni vágy.Nagyon.Fél tábla csoki a minimum.Vagy a lúdláb tortából csak a tömény krém.Aztán hónapokig eszembe sem jut.A tortaféléket kevés kivétellel egyáltalán nem szeretem,s a fagyisok sem élnének meg belőlem.Szeretem viszont a palacsintákat,réteseket,pitéket,töltött tésztaféléket,s minden sütit ami túrós.
A múltkor viszont megláttam Duendenél valamit,aminek lehetetlen ellenállni.Ez is a gyorsan valami töményet kategória s réteslap,aszalt gyümölcsök,olajos magvak pedig szinte mindig vannak itthon.Vagyis bármikor bevethető.Bár biztosan nem fogom hetente elkészíteni,de néhány mélabús téli napot garantáltan szebbé lehet vele varázsolni.
Aszalt gyümölcsökkel,magokkal töltött szirupos tekercsek

Én azt töltöttem a tésztába,ami épp volt itthon:mandulaforgács,aszalt meggy és aszalt sárgabarack.A szirupot pedig narancslével s egy fahéjrúddal főztem össze.Szerintem a meggy kicsit savanykás íze nagyon jót tett az amúgy tényleg tömény édességnek.Szóval mit ne mondjak őrületesen finom,igazi kényeztetés.A receptet pedig megtaláljátok Duendenél.
Címkék:
desszert,
édes kísértés
2011. február 24., csütörtök
Vargányás rizottó sült céklával
Ez nem rizsa
Talán nem csak bennünk hagyott mély nyomokat a közétkeztetésben főtt rizsként,néha rizi-biziként nevezett fojtós,száraz köret.Ezen emlékek hatására a férjem kifejezetten került mindent amiben rizs volt.
Aztán pár éve Spanyolországban megkóstoltuk a paellát,s rádöbbentünk,hogy lehet finom is egy rizses étel.Attól kezdve vehetek s tehetek az asztalra rizst.Rizottóként.A kedvenc ez a vargányás,de készült már maradék marhapörkölttel,többféle zöldséggel,s köretként curryvel ízesítve.
S itt van mellette még egy nagy átváltozó.A hagyományos céklasaláta helyett szoktam készíteni.Az íz hasonló viszont kevesebb ideig párolom.Így kicsit ress marad s amellett,hogy finomabb nem főzöm ki belőle az összes vitamint és ásványi anyagot.
Vargányás rizottó sült céklával
Hozzávalók:
20 dkg rizottórizs
1 kicsi vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 dl fehérbor
kb.fél liter húsleveslé
vaj,parmezán sajt,olívaolaj
só,bors
20 dkg vargánya gomba
3 közepes cékla
kb.egy evőkanálnyi balzsamecet
őrölt kömény
cukor,só
Először a céklát készítem elő.Megpucolom s vékony hasábokra vágom.Olívaolajon teáskanálnyi cukorral átforgatom s pici vizet öntve alá fedő alatt párolom.Közben sózom,csipetnyi őrölt köménnyel megszórom.Úgy szeretjük,ha még kicsit roppanós a cékla.A balzsamecettel a végén locsolom meg.
A rizottóhoz a kétféle hagymát apróra vágva olívaolajon dinsztelem,majd hozzákeverem a rizst és néhány percig kevergetve pirítom,míg üveges lesz.Ráöntöm a bort,majd megvárom,hogy forrjon.Ezután folyamatosan kevergetem,s merőkanalanként adagolom hozzá a húsleveslét.Közben a vargányát olívaolajon puhára párolom.Mikor megpuhultak a rizsszemek(akkor jó ha kívül puha,belül még roppanós)hozzákeverem a vajat,a vargányát s reszelt parmezánt szórok rá.

főétel,
könnyű vacsora,
köret
2011. február 22., kedd
Tárkonyos borjúraguleves
Vasárnapi ebéd
Anyu már szombat délután felrakta a másnapi húslevest s nagyon lassú tűznél,gyöngyözve főtt hosszú órákon keresztül.Ha volt csirkénk abból,egyébként sertés vagy marhahúsból,csontból.Téli estéken mindig ott toporogtunk a húgommal,vártuk,hogy elkészüljön,s kapjunk egy-egy bögrével a forró léből.Aztán másnap szűrte csak le.Ő is és a Nagymamám is azt mondta,hogy a húsleves akkor jó ha két napig készül.
Nos ezt a hagyományt én nem tudtam követni mikor elkezdtem folyamatos műszakban dolgozni.Legtöbbször ugyanis szolgálatban voltam a hétvége valamelyik napján.
S bár nyáron ritkábban készült húsleves,azért az év többi hétvégéjén igényeltük.Így épültek bele az életünkbe a ragulevesek,melyekben van hús,de úgy is finom ha aznap készül.
Tárkonyos borjúraguleves
Hozzávalók:
25 dkg borjúcomb
1 közepes fej vöröshagyma
1 fehérrépa
1 cikk zellergumó
3 közepes sárgarépa
3 közepes gomba
1 marok zöldborsó
1 dl tejföl
1 ek liszt
só,bors,tárkony,olaj
A hagymát apróra vágva olajon megdinsztelem.Az apró kockákra vágott húst hozzáadom,s kevergetve pirítom néhány percig.Kevés vizet hozzáadva,kissé megsózva félpuhára párolom.Ekkor rakom bele a picire kockázott zellert,fehérrépát.Kb.negyed óra múlva pedig a kockázott sárgarépát,a felszeletelt gombát,a fagyasztott zöldborsót teszem hozzá.Sózom,borsozom,s hozzáöntök annyi vizet,hogy ellepje,majd fedő alatt addig főzöm,míg minden megpuhul.Ekkor annyi vízzel hígítom,hogy legyen elég leve majd felforralom.A tejfölben elkeverem a lisztet,szórok bele tárkonyt, kikeverem kevés főzővízzel,s úgy öntöm a levesbe.Pár perc forralás után kész.Tálaláskor néhány csepp citromlé még különlegesebbé teszi.

leves
2011. február 17., csütörtök
Spenótos puliszka csőben sütve
Fúzió
Pár hete Citromhabnál láttam egy spenótos-juhtúrós palacsintát,ami nagyon megtetszett.Aztán nem tudom miért beugrott,hogy ugyanezen tölteléket nem palacsintába,hanem két réteg puliszka közé tölteném.Még sosem csináltam puliszkát,csak a múltkor beszélgettük a férjemmel,hogy az apukája mennyire szerette.
Tegnap reggel leültem a gép elé,s mielött sült puliszka receptet kerestem volna a gasztro gyüjtőoldalon néztem körbe.Azt nem is álmodtam,hogy ott jön velem szembe a keresett recept.Ottis épp puliszkát készített,csak tojással és zöldfűszeres mozarrellával.A tölteléket felcseréltem s isteni ebédünk kerekedett.Köszönöm Ottis,köszönöm Citromhab!
Spenótos-juhtúrós puliszka csőben sütve
Hozzávalók:
20 dkg kukoricaliszt
5 dkg vaj
7,5 dl tej
1/2 kg friss spenót
15 dkg juhtúró
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj,só,bors
A tejet felforralom,majd beleszórom a kukoricalisztet és folyamatosan kevergetem,míg jól besűrűsödik.Sózom,borsozom.Míg hűl a spenótot olívaolajon megfonnyasztom,belereszelem a fokhagymagerezdeket,majd mikor összeesett a spenót belemorzsolom a juhtúró felét.Megkóstolom,ha kell sózom.
Egy hőálló tál alját kikenem olívaolajjal,belesímítom a puliszka felét,ráteszem a spenótos tölteléket majd rásímítom a puliszka másik felét.A tetejére morzsolom a maradék juhtúrót és 180°c-os előmelegített sütőben kb.30 percig sütöm.
Én sütöttem mellé egy-egy csirkecombot,de hús nékül is megállja a helyét.

könnyű vacsora
2011. február 15., kedd
Roppanós zöldségek wokban
Kicsi kínai
Sok-sok évvel ezelött átjártunk Pozsonyba hétvégente szórakozni.Ezen estéket rendszerint egy kínai étteremben indítottuk.Onnét emlékeztem rá,hogy milyen finom,roppanós zöldségeket ettünk.
Majd pár évvel ezelött egy kollégám hozott egyszer thai ételt,s megkínált vele.Ezt követően ruháztam be egy wok serpenyőbe,ami azóta is gyakran kerül elő.Nem kifejezetten kínai ételeket készítek benne,nem is nagyon ismerem a kínai illetve ázsiai konyhát.De itthon kapható friss zöldségekből is isteni ételeket lehet benne készíteni.A wokban az ételek magas hőfokon,hirtelen pirulnak.S ettől finom,roppanós marad minden zöldség.A húsok pedig omlósak lesznek.
Amit érdemes tudni,hogy gáztűzhelyen lehet jól használni,esetleg szabadtűzön.Villanytűzhelyen nem tudunk elég magas hőt produkálni.
Én az épp itthon lévő zöldségeket használom,s keveset fűszerezek.De lehetne használni konzerv bambuszrügyet,itthoni tészta helyett rizstésztát.S intenzívebb ízhatást küönböző wok fűszerkeverékekkel vagy fokhagyma,gyömbér,chili,koriander fűszerekkel érhetünk el.Vagy lehetne a húst mézes-mustáros szószban érelni.Bárhogy is ízesítjük egy biztos:a rövid ideig pírított sokféle zöldség nagyon egészséges és finom.Úgyhogy érdemes kipróbálni!
Roppanós zöldségek,csirkehússal wokban
Hozzávalók:
fél csirkemellfilé
zöldségek tetszés szerint:fehér fejeskáposzta,cukkini,padlizsán, sárgarépa,gomba,borsó,brokkoli,friss spenótlevelek...
só,bors,szezámmag
olaj,szójaszósz
A csirkemellet vékonyra csíkozom s meglocsolom szójaszósszal.A zöldségeket szintén vékonyra,julienre vágom vagy reszelem.A wokot felforrósítom,kevés olajat öntök bele s megsütöm elöször a húscsíkokat.Közben sózom,borsozom.Majd kicsi adagokban a zöldségeket.Minden adagra locsolok szójaszószt,s sózom,borsozom.Tényleg csak egy-két perc kell egy-egy adagnak.Ha fagyasztott zöldséget is használok azt a végén sütöm kicsit hosszabb ideig.Átalában kevés szélesmetélttel is gazdagítom,úgy hogy a megfőtt tésztát szintén átforgatom a wokban,meglocsolva szójaszósszal.Tálaláskor száraz serpenyőben pirított szezámmaggal megszórom.Zöldcitrom levével megcsepegtetve még finomabb.Csak frissen érdemes fogyasztani.

tésztaétel
2011. február 12., szombat
Burgonyakrémleves
Az én kis fecském
Nyár közepétől már nem engedett az orvosom dolgozni.Így gyakran mentem a férjemmel Deszkre.Ez egy falu Szeged mellett,s van ott egy aprócska házunk,ahova a férjemet részben köti a munkája.A tornácunkra évek óta visszajárnak fecskék a fészkükbe.Idén négy kisfecske is született,s nyár végén már egész nap a fészek szélén sorakozva,csipogva várták a szüleiket.Azok pedig kitartóan hordták az élelmet a kicsinyeiknek.Én pedig minden nap órákig néztem őket.
Aztán jött az ősz,s én már nemigen mentem.Viszont mikor a téli burgonya beszerzésére került sor,sokkal alaposabban megnéztem mit veszek.Mert arra gondoltam,hogy ebből már az én kicsi fecském is fog falatozni.
Sikerült is nagyon finomat választanom.S már egy hete ízlelgeti az én pici lányom.Pont ugyanúgy tátog apró szájával az ételért,mint azok a kisfecskék nyáron,ott a tornácon...
Burgonyakrémleves
Hozzávalók:
5-6 db közepes burgonya
fél szál póréhagyma
1 liter húseveslé
oívaolaj,só,bors
3 evőkanál tejföl
A burgonyát meghámozom és apró kockára vágom,a pórét felkarikázom.Olívaolajon pár percig kevergetve pírítom őket s felöntöm a húsleveslével.Kevés sót és frissen őrölt borsot szórok rá.Mikor megpuhultak botmixerrel pürésítem.Visszateszem a tűzre,ha esetleg sűrű vízzel hígítom,majd felforralom.A tejfölt csomómentesre keverem néhány kanál lével,majd belekeverem az egészet a levesbe.Általában füstölt sonkát pirítok hozzá levesbetétnek.Most viszont tökmagolajjal és tökmaggal ettük.Így is nagyon finom és igazán különleges,egészséges ebédünk volt.

2011. február 10., csütörtök
Most jó
Most jó
39 éves lettem.Fura leírni,mert én egyátalán nem érzem.Sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb az életem mint huszonévesen.Megtanultam örülni,elfogadni amit a sors ad s nem akarom megváltani a világot.
A szeretteim mind a közelemben vannak:évek óta egy házban élünk a húgomékkal s anyuval.Mindenkinek megvan a saját otthona,de mégis együtt vagyunk.Sokat tettünk azért,hogy ez így legyen,de megérte.A férjemmel is volt néhány nehezebb időszakunk.S épp ezek miatt tudom értékelni azt a harmóniát ami most körülvesz.Nem szégyellem az aprócska ráncaimat,megküzdöttem értük s emlékeztetnek.Rosszra,jóra egyaránt.Megértem,megérkeztem...
A tavalyi év pedig meghozta a legnagyobb boldogságunkat egy aprócska,tüneményes kislányt.Az ő mosolyával indul minden reggel,így nekem 4 hónapja minden nap ünnep.
A születésnapomból nem szoktunk nagy fehajtást csinálni.Nem várom s nem is szeretem a hatalmas virágcsokrokat.A névnapom májusban van,s arra mezei virágokból szedett csokroknak örülök a leginkább.Máskor meg inkább cserepes virágot,néhány szál fréziát vagy egy szál minirózsát "kérek".
Anyukámnak van egy gyönyörű orchideája,még évekkel ezelött kapta tőlem.Azóta is szinte szüntelenül virágzik.S ő boldogan számolgatja,hogy hány virág van épp rajta.Nos tegnap reggel egy szál,virágtól roskadozó orchideaággal köszönt be.A dédelgetett virágából vágott nekem egy ágacskát a születésnapomra...
39 éves lettem.Fura leírni,mert én egyátalán nem érzem.Sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb az életem mint huszonévesen.Megtanultam örülni,elfogadni amit a sors ad s nem akarom megváltani a világot.
A szeretteim mind a közelemben vannak:évek óta egy házban élünk a húgomékkal s anyuval.Mindenkinek megvan a saját otthona,de mégis együtt vagyunk.Sokat tettünk azért,hogy ez így legyen,de megérte.A férjemmel is volt néhány nehezebb időszakunk.S épp ezek miatt tudom értékelni azt a harmóniát ami most körülvesz.Nem szégyellem az aprócska ráncaimat,megküzdöttem értük s emlékeztetnek.Rosszra,jóra egyaránt.Megértem,megérkeztem...
A tavalyi év pedig meghozta a legnagyobb boldogságunkat egy aprócska,tüneményes kislányt.Az ő mosolyával indul minden reggel,így nekem 4 hónapja minden nap ünnep.
Anyukámnak van egy gyönyörű orchideája,még évekkel ezelött kapta tőlem.Azóta is szinte szüntelenül virágzik.S ő boldogan számolgatja,hogy hány virág van épp rajta.Nos tegnap reggel egy szál,virágtól roskadozó orchideaággal köszönt be.A dédelgetett virágából vágott nekem egy ágacskát a születésnapomra...
Címkék:
pillanatok
2011. február 8., kedd
Ecetes hal
Télbúcsúztató
Én szeretlek kedves tél.Mikor gyönyörű fehérbe öltöztetsz mindent.Mikor napsütésben hosszúra nyújtod az árnyékokat.Mikor ködbe borítod a tájat.A te uralkodásod alatt valahogy csendesebb,nyugodtabb minden,s az év legmeghittebb ünnepe is hozzád kapcsolódik.
Csakhogy az elmúlt napokban a szikrázó napsütésben,madárcsicsergéstől volt hangos az udvar.S a tavasz teljesen magába bolondított.
A mai délelöttöt kinnt töltöttük.A húgom kislánya sikoltozva próbálta ki a rég nem használt csúzdát.Az enyém pedig békésen szendergett a napon.Én pakolásztam,lemostam a teraszt,s örömmel nézegettem,hogy a krókusz már kibújt,s a tulipánok is kacsingatnak kifelé.S lelkesen diskuráltunk a húgommal,hogy idén mit s hova szeretnénk ültetni,átköltöztetni.
Szóval kedves tél örültem neked,s legközelebb is szeretettel várlak,de a szívem már a tavaszért dobog.
Ecetes hal
Hozzávalók:
igény szerinti mennyiségben pontypatkó;
a panírozáshoz:liszt,tojás zsemlemorzsa;
olaj a sütéshez;
a léhez:só,cukor,ecet,babérlevél,mustármag,bors,vöröshagyma
A halakat megmosom,besózom,s kicsit állni hagyom.Majd bepanírozom s olajban kisütöm őket.Annyi vízben amennyi kb.ellepi őket elkeverek cukrot,sót és ecetet,úgy,hogy olyan íze legyen mint egy salátalének.Összeforralom.Pucolok néhány fej vöröshagymát és belekarikázom a lébe.Teszek még bele frissen őrölt fehérborsot,kevés mustármagot és néhány babérlevelet és a még meleg halpatkókra öntöm.Legalább 5-6 nap kell neki,hogy átvegyék az ízeket s,hogy a szálkák megpuhuljanak.

![]() |
| Primula és tavasztündér |
Ecetes hal
A férjem Szegeden van,s úgy döntöttem felmentem magam a főzés alól.A múlt héten tettem ecetbe néhány pontypatkót s mára épp megértek.Vacsorának szántam valamelyik napra,de ma pont kapóra jött s ettem belőle ebédre.
Itt a Szigetközben ismert és gyakran készített halétel.
igény szerinti mennyiségben pontypatkó;
a panírozáshoz:liszt,tojás zsemlemorzsa;
olaj a sütéshez;
a léhez:só,cukor,ecet,babérlevél,mustármag,bors,vöröshagyma
A halakat megmosom,besózom,s kicsit állni hagyom.Majd bepanírozom s olajban kisütöm őket.Annyi vízben amennyi kb.ellepi őket elkeverek cukrot,sót és ecetet,úgy,hogy olyan íze legyen mint egy salátalének.Összeforralom.Pucolok néhány fej vöröshagymát és belekarikázom a lébe.Teszek még bele frissen őrölt fehérborsot,kevés mustármagot és néhány babérlevelet és a még meleg halpatkókra öntöm.Legalább 5-6 nap kell neki,hogy átvegyék az ízeket s,hogy a szálkák megpuhuljanak.
Címkék:
előétel,
hallakoma,
könnyű vacsora
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.