Régi idők hangulata
Novemberben az első hidegebb napok beköszöntével nálunk mindig volt disznóvágás.Kislányként nekem ez volt az első jel,hogy nemsokára itt a karácsony.De nem csak ezért szerettem.Akkor nekünk aprónépnek nagyon izgalmas volt az egész.Már előtte este elbúcsúztunk a disznótól.Aztán hajnalban megjöttek a segítők,lehörpintettek egy-egy pálinkát,s leszúrták szegény állatot.Mi pedig mindig befogtuk a fülünket,hogy ne halljuk a visítását.Aztán már mindenki tette a dolgát.A munka javát a férfiak a nyári konyhában végezték.A nők bennt zsemlét vágtak,belet tisztítottak.Mi pedig a postások voltunk a két helyszín között.Először a sült vér készült el,azt ettük reggelire,s én nagyon szerettem.Estére aztán feldolgozták az egész disznót.Sajnos mára már csak szép emlék,mikor megbetegedtek a nagyszülők abbamaradtak a disznóvágások.
Füstölt tarja sütve
Nem recept inkább csak ötlet egy rohanós napra.Mi megkésve a hétvégén raktuk rendbe az udvart,hordtuk be virágokat a pincébe,s töltöttük fel a madáretetőket(épp időben,mert ma reggelre meseszép fehérbe öltözött a táj).Rendesen elfáradtunk,s eléheztünk.Úgyhogy nagyon jól esett ez a nem épp diétás étel.
Házi füstölt tarjából vékony szeleteket vágtam.Serpenyőben mindkét oldalukat megsütöttem.Majd a belőlük kiolvadt kevéske zsiradékon a kenyérszeletek mindkét oldalát is enyhén megpirítottam,melyek eközben magukba szívták az ízes zsiradékot.
Isteni illata disznótoros hangulatot árasztott.Jóféle savanyúság,s a házi körtepálinka méltó kísérői voltak.
2010. november 29., hétfő
2010. november 23., kedd
Vargányás tökleves
Évszakok
Szép lassan mindegyiket megszerettem.Először a nyarat,a felejthetetlen mamánál töltött szünidők miatt.Majd jött a tavasz,a maga bódító illatával s nagy szerelmeivel.A tél a hegyekben lopta be magát vakító fehérségével a szívembe.S hát az ősz...Sokáig nem voltam vele kibékülve.Leginkább csak azt láttam,hogy szürke,nyirkos,ködös.De olyan éveken mint az idei számomra az egyik kedvenc lett.Az avar illata,a pompás színű levelek,ahogy a szélben lebegnek,az erőtlen napsugarak mind-mind nyugalmat árasztanak.Ilyenkor egy nagy séta a lelkünk is feltölti.
Vargányás tökleves
Igazi őszi leves,mi a hétvégén a csipkebogyó gyüjtésből hazaérve forrón ettük,hogy átmelegítsen bennünket.S jót tett neki,hogy már reggel megfőztem;összeálltak az ízek délre.
Hozzávalók:
fél sütőtök
25 dkg friss v.fagyasztott vargánya(vagy 5 dkg szárított)
1 kisebb fej vöröshagyma
kb.2 dl húsleves alaplé
1 dl száraz fehérbor
rozmaring
só,bors,olívaolaj
A hagymát felkockázva olajon üvegesre dinsztelem,s rádobom a kis kockákra vágott tököt,majd együtt pirítom őket pár percig.Ezután felöntöm a borral.Nagy lángon elpárologtatom belőle az alkoholt s ezután felöntöm a húsleveslével.Hozzáteszem a vargányát(ha szárított előzetesen beáztatom,s leszűrve adom hozzá) és kb.20 perc alatt megfőzöm.A végén a tök kb. egyharmadát villával áttöröm,sűrítve ezzel a levest.Sózom,borsozom s megszórom apróra vágott rozmaringgal.

Címkék:
leves
2010. november 18., csütörtök
Leveles tésztából
Jolly joker
Szinte mindig akad a hűtőnkben nyújtott leveles tészta.Ebből pillanatok alatt elkészíthető ebédre valami kísérő egy finom leveshez,de szóba jöhet egy gyors vacsorához,vagy uzsonnához.Sokféleképp készíthető,én most megtöltöttem.A hosszúkásba gombakrém került ami a fagyasztóban"pihent".A szezámmagos tetejű tejföllel elkevert kapros juhtúrót rejt.A porcukorral megszórt pedig szilvalekváros.De készítettem már belőle túrós táskát,fahéjas csigát,pizzás táskát.A lényeg,hogy tojással kell megkenni a "ragasztásoknál",s a végén a tetejét is.
S még két tipp:
Sajtos rúd:felvert tojással lekenem,megszórom reszelt
sajttal,s kb 2 centis hosszú csíkokra vágva sütöm meg.
Lepény:krémsajtba keverek egy egész tojást,némi reszelt
sajtot,sót,borsot s rákenem a tésztára majd megszórom vagy lecsepegtetett tonhallal és vöröshagymával,vagy sok-sok zöldséggel,vagy sonkával és olajbogyóval,egyszóval ami épp
akad a hűtőben.

borkísérő,
előétel,
reggeli és tízórai,
sütöde
2010. november 16., kedd
Spanyol egytálétel
Őszi recepthullás
Spanyol egytálétel
A nyáron utazásokhoz,nyaralásokhoz magunkkal vitt könyvek,magazinok hazaérkezésünk után általában pihenésre kényszerülnek.Itthon ugyanis jobbára mással foglaljuk el magunkat.Aztán a hűvősebb napok beköszöntével újra előkerülnek a félbehagyott olvasmányok.S ilyenkor potyognak ki olyan receptek,melyeket papírfecnikre,szalvétára körmöltem ha megtetszett innét-onnét egy-egy étel.
Ez a recept is a nyáron olvasott könyv lapjai között bújt meg.Ha jól emlékszem Floyd főzte egy műsorában.A nevéről fogalmam sincs,bár próbáltam utánanézni,nem jártam sikerrel.Annál inkább az étellel.Nekünk nagyon bejött.Spanyol egytálétel
Úgy írom le a "receptet",ahogy a papíron szerepelt,zárójelben azért megjegyzem,hogy én mennyit használtam hozzávetőleg.
Olívaolajra dobunk beáztatott csicseriborsót(12 órával előtte kb. 15-20 dkg)sózott tőkehalat(20-25 dkg),spenótleveleket(2 nagy maroknyi).Kicsit később rárakjuk a félig főtt krumplikat(2 nagyobb)s felöntjük vízzel.Mozsárban összetörünk fokhagymát(4 gerezd),pirított kenyérszeleteket(2 kisebb)sok sáfrányt (1 csomag)olívaolajjal.Ezt is a lábosba tesszük és összefőzzük az egészet.
Akinek esetleg van tudomása az étel nevéről köszönettel venném ha megírná.
Címkék:
főétel
2010. november 11., csütörtök
Mindennapi kenyerünk
Mindennapi kenyerünk
Évek óta saját sütésű kenyeret eszünk.Eleinte gépben készítettem,majt megtetszett a dagasztás nélküli kenyér,de mivel régóta nem eszünk fehér kenyeret kikísérleteztem a saját "barna"kenyerünk adalék és színezőanyagok nélkül.
Most tűnt csak fel igazán,mikor hetekig nem tudtam sütni,hogy bár óriási választék van kenyérpiacon valahogy mégsem lehet valóban finom kenyeret kapni.Vagy csak nekünk nem sikerült...pedig kipróbáltunk jónéhányat.Így most még nagyobb örömmel esszük,s még inkább megbecsüljük otthon készült kenyerünket.
Barna kenyér-dagasztás nélkül
Hozzávalók:
30dkg fehér búzaliszt
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
2 ek.búzakorpa
1 csapott tk. szárított élesztő
2 csapott tk só
kb.4-5 dl langyos víz
A száraz hozzávalókat alaposan elvegyítem,s fakanál vagy evőkanál segítségével eldolgozom a vízzel.A víz mennyisége a liszttől függ.Egy nokedlitésztánál sűrűbb állagú tésztám lesz,amit még épphogy lehet kevergetni.Minimum 12 órát letakarva pihentetem ,szobaőmérsékleten.Sütés elött néhány órával egyszer átkeverem.A sütőt bemelegítem a maximumra,nálam 250°C.A tepsibe sütőpapírt teszek,s megszórom liszttel.Ugyanígy a tésztára is szórok keveset,felét kiveszem,s beigli-szerű rudat formázva a tepsire rakom.Majd ugyanígy a másik felét is,s még a tetejüket is megszórom liszttel.Kb.40-45 perc kell neki a forró légkeveréses sütőben.Mi úgy szeretjük ha már erősebben meg van sülve a külseje.Ebből a tésztából szoktam olívabogyós kenyeret is készíteni.Akkor sütés elött sok felkarikázott zöld és fekete olajbogyót keverek a tésztába,s nagy ellapított kerek formájúra sütöm.Frissen finom sajtokkal,jóféle borral mennyei lakoma.

2010. november 8., hétfő
Tonhalas tésztasaláta
Nem lehet megunni
Szerintem minden háziasszony tarsolyában lapulnak olyan ételek,melyek mindig osztatlan sikert aratnak,amivel lehetetlen mellényúlni.Ez a saláta nálunk szép lassan kinőtte magát a toplistás ételek közé.Készítettem már a nyári forróságban ebéd gyanánt vagy a férjemnek mikor egész nap úton volt a déli szendvics helyett s másnapra váratlanul bejelentkező vendégeknek...S ha iskolás gyerekem lenne olyan napokra is elkészíteném mikor nem vagyok otthon a hazaérkezésekor.Ugyanis nem kell melegíteni,tápláló és egészséges.
Jómagam egy vendégségben kóstoltam először,de azzal valami nem stimmelt.Ennek ellenére mivel az ötlet tetszett elkészítettem otthon a saját verziómat.Azóta sem tudom,hogy azzal mi volt a baj,mert szerintem abszolút elronthatatlan,kezdők is nyugodtan elkészíthetik.
Tonhalas tésztasaláta
Hozzávalók:
20-25 dkg csavart tészta
2 doboz tonhalkonzerv(nekem bevált az aprított,olajban eltett Aldis,ami megfizethető)
1 kis doboz natúr joghurt
2 ek.majonéz
1 közepes fej lilahagyma
4-5 gerezd fokhagyma
8-10 szem olajbogyó
1 kis doboz kukoricakonzerv
hűtőben fellelhető zöldségek:kígyóuborka,zöldpaprika,kaliforniai paprika,paradicsom
A tésztát kifőzöm,lecsepegtetem kevés olívaolajjal meglocsolom,s hagyom kihűlni.A tonhal és a kukoricakozervet szintén lecsepegtetem.A lilahagymát felkockázom,a fokhagymát áttöröm.A zöldségekből kis kockákra vágok egy-egy maroknyit.Nagy tálban elkeverem a joghurtot a majonézzel,kevés sóval és frissen őrölt borssal.Beleforgatom az összes hozzávalót,s hűtőben legalább fél napig állni hagyom.4 nagy adag lesz belőle.

könnyű vacsora,
reggeli és tízórai
2010. november 3., szerda
Burgonyacsónak töltve
Hárman kellünk hozzá
Ismerőseim csodálkozva kérdezgetik,hogy csinálom.Mármint,hogy jut időm babára,háztartásra,főzésre.Bár még nagyon az elején vagyok,azt tudom,hogy nálunk mindhármunkon múlik:egyrészt ha nem dolgozik a férjem maximálisan igyekszik segíteni,másrészt egy tündéri kislányunk van,kiszámítható, jó baba(ebben s,hogy nem rontottuk el az első napokban nagyon sok hálával tartozunk a gyerekorvosunknak,aki rengeteget segített)harmadrészt igyekszem jól szervezni,s beosztani a napomat.
Írtam már korábban róla,hogy előre eltervezem a heti menüt,majd összeírom a hozzávalókat.Ez alapján hetente egyszer megyek bevásárolni.Rengeteg időt,energiát s nem utolsósorban pénzt spórolva ezzel.
S nyilván az ételek tekintetében a gyorsan vagy az előre elkészíthetők jönnek mostanában leginkább számításba.
Burgonyacsónak töltve
Kétféle töltelékkel szoktam általában készíteni,gombással vagy sonkással.Most ez utóbbi volt terítéken.
Két főre számítva héjjában megfőzök 5-6 közepes burgonyát,s ha kihűlt megpucolom.Kb.15 dkg prágai sonkát és 3 szál újhagymát apróra vágok, egy kis doboz tejföllel,sóval,borssal elkeverem.Mindezt még reggel elkészítem.Mikor ebédelni szeretnénk kettévágom a burgonyákat,kicsit kivájom a közepüket,s megtöltöm őket.Tetejükre kerül még kevés reszelt,lehetőleg füstölt sajt,s 180°c-os sütőben 25-30 perc alatt összesütöm őket.

2010. október 26., kedd
Citromos,mascarponés torta
Az élet szép II.
Múltkor írtam róla,hogy mekkora boldogság köszönt be hamarosan az életünkbe.Hát megérkezett...Gyönyörű,illatos 3,26 kg csoda.Nagyon nehezen viseltem a kórházban töltött két hetet(pedig kifejezetten kellemes csalódás volt az ottani légkör,s a dolgozók kedvessége,türelme)de az elmúlt hét kárpótolt mindenért.Itthon maradt a férjem is s igazi "mézeshetet"töltöttünk el hármasban.
Míg kórházban voltam édesanyám főzött a férjemre,s bár igyekezett a kedvébe járni,mégis több kilót fogyott.Még enni sem esett jól neki nélkülem,s hát a megszokott ételek,ízek is hiányoztak neki.Én pedig teljesen legyengültem annyira keveset ettem, hiába hoztak be hazait az sem esett jól odabennt.Szóval ahogy jött vissza az erőm úgy vetettem bele magam a főzöcskézésbe is.Elsősorban gyorsan elkészíthető egészséges ételekkel kezdtem,mint pl.az ízes csirkecomb zöldségekkel sütve,melynek a cékla miatt aktualitása is van.S kényeztetésképp összedobtam egy desszertet is melynek a nyáron nagy sikere volt,s kb.10 perc alatt elkészül.
Citromos,mascarponés torta-sütés nélkül
Hozzávalók:
20 dkg zabkeksz
5 dkg vaj
50 dkg mascarpone
2 db közepes citrom,lehetőleg bio
kristálycukor,porcukor
mandulaforgács
A kekszet apróra töröm,vagy darálom.A vajat picit meolvasztva a kekszhez keverem majd kb.25cm átmérűjű kapcsos tortaformába nyomkodom.A mascarponéba belereszelem a két citrom héjját és belefacsarom mindkettő levét.Én folyékony édesítőt használtam,porcukorból kb.4 csapott evőkanálnyit tennék bele.Kézi habverővel alaposan elkeverem.A zabkekszes alapra kanalazom,s hűtőbe rakom néhány órára.Közben ha jut még rá idő 4 kanálnyi cukrot megkaramellizálok,elkeverek benne egy kisebb maroknyi mandulaforgácsot.Majd sütőpapírra símítom s mikor kihűlt húsklopfolóval apróra töröm.A tortát fogyasztás előtt szórom meg vele.
Gyors, finom,látványos s nyáron kifejezetten hasznos,hogy nem kell a sütőt járatni.
Címkék:
desszert
2010. október 4., hétfő
Vargányás krumplileves
Őrségi gombaleves??? Jó vicc...
Régebben ettünk valahol egy nagyon finom vargányás krumplilevest.Aztán múlt hónapban megláttam Duendénél ,s el is készítettem.
Majd pár hete beleestem a kiváncsiságom csapdájába.Jártunk az Őrségben,s megálltunk Őriszentpéter központjában a Bognár étteremben."Őrségi gombalevest"választottam mégpedig azért hátha sikerül egy újabb ötlettel gazdagodnom.Úgy képzeltem ugyanis,hogy valami erdei gombás ételt kapok.Miután tele egy kisebb fagyasztó az Őrségben szedett erdei gombával,s van féltucat üvegben szárítva is jól jön minden új elkészítési ötlet.
Szóval várakozásokkal telve megrendeltem a levest,s amit kaptam abban sok köszönet nem volt.Döbbenten tapasztaltam,hogy termesztett csiperke volt a levesben,s annak is a konzerv változata...Lehet,hogy már üveges csiperke terem az őrségi erdők alján?Egy biztos:új gombás ételek után már csak az Alíz által kiírt játék
receptjei között keresgélek.S addig is elkészítettem újra a korábban említett vargányás krumplilevest-hogy addig se maradjunk finom ízek nélkül,s kicsit kárpótoljon a kellemetlen élményért.
Vargányás krumplileves
3 közepes burgonya
30 dkg friss vagy két marék szárított vargánya
1 fej vöröshagyma
só,bors,pirospaprika
étolaj
2 dl tejföl
1 evőkanál finomliszt
petrezselyemzöld
A hagymát apróra vágva kevés olajon üvegesre párolom.Pirospaprikával megszórom,majd hozzáadom a kissé beáztatott szárított vargányát az áztatóvízével együtt.(Ha friss a gomba v. fagyasztott akkor a dinsztelt hagymára rakom,kissé átpirítom s ezután szórok rá pirospaprikát.)Hozzáteszem a kockákra vágott burgonyát,s felöntöm annyi vízzel ami épphogy ellepi.Sózom,frissen őrölt fehérborssal megszórom.Mikor megfőtt öntök még rá vizet utánaízesítek,s a tejfölben elkevert liszttel behabarom.Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálalom.4 laktató adag lesz belőle.
Címkék:
leves
2010. szeptember 29., szerda
Mustáros csirkefalatok
Nagy kedvencünk
Jómagam nemigen kedvelem a rántott húst.Sem készíteni,sem enni. Szeretem viszont a szaftosabb húsételeket.Míg egy kacsahús alig igényel komolyabb ízesítést,addig a csirke szerintem megkívánja a karakteresebb ízeket maga mellett.Ez az étel évek alatt forrta ki magát.Többszöri kísérletezés után sikerült úgy elkészítenem,hogy azóta is mindenki megnyalja utána a tíz ujját.
Szívesen készítem,ha vendégeket várunk,mert csak a tésztát kell kifőzni frissen,a többit előre elkészítem.Így nem a konyhában állok míg a többiek beszélgetnek.S nem utolsósorban finom ízén túl nagyon mutatós a színes zöldségekkel elkevert tészta.
Mustáros csirkefalatok zöldséges tésztán
Hozzávalók:
2 kisebb csirkemellfilé
3 dl tejszín
2 ek mustár
1 kis üveg kapribogyó
só,bors,olívaolaj
2 sárgarépa
fél szál póréhagyma
25 dkg hosszútészta
A csirkemellfilét felkockázom,sózom,frissen reszelt fehérborssal megszórom.A tisztított sárgarépából a hámozóval vékony csíkokat vágok,a póréhagymát pedig vékonyan hosszában felszeletelem majd olívaolajon megfonnyasztom őket.Közben a tésztát sós vízben kifőzöm,majd mikor leszűrtem elkeverem a zöldségekkel.A csirkemelleket olívaolajon megsütöm.A tejszínt elkeverem a mustárral,beleszórom a kapribogyót,sózom,borsozom.A mártást a húsra öntöm és átforralom.4 adag lesz belőle.

főétel,
tésztaétel
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Légyszíves kérjed írásos beleegyezésem amennyiben az oldalon lévő írásokat,képeket használni szeretnéd.